Az MTE Választási Monitoring Bizottsága szerint a magyar online közösség betartotta a választási szabályokat a kampánycsend ideje alatt.

A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) közlése szerint a szerkesztett tartalmakkal rendelkező hírportálok mindenben betartották a választási kódex betűjét és szellemét. A kampánycsend szempontjából kiemelkedő a Korridor megoldása, melynek nyitó oldala a kampánycsend ideje alatt a Választási Korridor címet viselte és sok hasznos információt tartalmazott a választás menetéről, a helyszínekről és a jelöltekről. A legtöbb tartalomszolgáltató a főoldalon megjelentetett egy cikket, melyben utalt a kampánycsendre, ennek folytatása már a második hierarchikus szinten volt megtalálható. Néhány portálon erről a szintről voltak elérhetőek azok az archív anyagok, amelyeket a kampánycsend megkezdése, azaz pénteken éjfél előtt helyeztek el az oldalon, így a kódex értelmében fenn maradhattak a kampánycsend ideje alatt is. Az ingyenes tárhelyszolgáltatók nagyjából segítőkészek voltak (ez nyolc szolgáltatóból öt együttműködőt, két nem reagálót és egy durva elutasítást jelent). Az x3 Internet Stúdió minden egyes oldalán pop-up ablakban ugrott fel egy pár soros felhívás, melyben figyelmeztetnek a kampánycsendre. A tár.hu főoldalán helyezte el ugyanezt az üzenetet. A többi tárhelyszolgáltató együttműködést ígért az MTE-vel arra az esetre, ha valamely felhasználójuk megszegné a kódexben előírtakat.

Az internetes közösségtől különállását hangsúlyozó SWI “hivatalosan” felszólította az MTE-t, hogy címét az egyesület távolítsa el adatbázisunkból, és “ne bombázza spamekkel” a céget. A legnagyobb magyarországi fórumok üzemeltetői készségesen együttműködtek az MTE Választási Monitoring Bizottságával és tevékenyen hozzájárultak az egyesület kezdeményezésének sikerességéhez a felhasználói tartalmak terén. Az üzemeltetők eltérő megközelítéseket alkalmaztak, hiszen volt olyan szolgáltató, aki a kampánycsend időszakában szüneteltette fórumait (pl. Korridor.hu), és voltak olyanok, ahol a fórumokon közzétették felhívásunkat, melyben felhívták a kampánycsend tényére a fórumozók figyelmét, és megkérték őket annak betartására (pl. Index.hu, Origo.hu). A fórumok felhasználói felelősségteljesen viselkedtek, egy-két kivételtől eltekintve példátlan józanságról és mérsékletességről tanúbizonyságot téve ügyeltek a kampánycsend betartására. A fórumszolgáltatásokkal való szándékos visszaélést – érdekeltek, közvélemény-kutatók részéről – nem észleltek.

Szabálysértést a kampánycsend alatt szinte kivételesen csak a pártok – így az SZDSZ és a Fidesz – honlapjain észlelt az MTE, ráadásul a pártok az egyesület megkeresésére sem cselekedtek. Bár az előzetes kapcsolatfelvétel során mindenki készségesen állt rendelkezésre, a választás hétvégéjén a kijelölt felelősök többnyire nem voltak elérhetőek. Az MTE szabályzatát a legtöbb párt úgy értelmezte, hogy eleget tesz a kampánycsendnek, amennyiben új szerkesztett tartalmat nem tesz közzé. Az MSZP honlapja a választások tisztaságának érdekében péntek éjféltől a kampánycsend idejére szerkesztett oldalakat közölt, amelyben az előzetes ajánlásnak megfelelően az első két hierarchikus szintről eltávolította a választási akarat befolyásolására alkalmas információkat. Az ellenőrzés során az MTE Választási Monitoring Bizottsága úgy értékelte, hogy a Választási Tartalomszolgáltatási Kódexnek a kiegyensúlyozott tájékoztatásról szóló alapelve nem alkalmazható teljes egészében a pártok és politikusok honlapjaira, ezért az MTE a pártokra vonatkozó előírásokat újra megfontolja és a választások második fordulója előtt új javaslattal fordul a szolgáltatókhoz.