A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki fertőtlenítés hamis ürügyén jutott be lakásokba, hogy onnan értékeket szerezzen. Női társát bűnügyi felügyeletbe helyezték, az ügyészség fellebbezett a letartóztatása érdekében.

A megalapozott gyanú szerint egy húsz éves férfi 2020. március 27. és április 15. között, több fővárosi kerületben, négy időskorú sértettől szerzett meg csalárdul értékeket, úgy, hogy a járványhelyzet miatt fertőtlenítésre hivatkozva bejutott az otthonukba. Három alkalommal egy huszonhét éves nő volt a társa, ékszereket és készpénzt zsákmányoltak. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította és elfogta a ,,trükkös” párost, akiket lopás és kifosztás miatt gyanúsítottként hallgatott ki, és előterjesztést tett a letartóztatásukra.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség – a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a kizárása érdekében – indítványt tett a két gyanúsított letartóztatására.

A nyomozási bíró az indítvány alapján elrendelte a férfi letartóztatását, a nőt pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte. A bíróság előírta, hogy a nő nem hagyhatja el a fővárost és hetente jelentkeznie kell a rendőrségen. A bíróság szerint a bizonyítás háborítatlansága nem veszélyeztetett, így ezt az indokot nem látta megállapíthatónak. 

Az ügyészség fellebbezéssel élt a döntés ellen, mivel álláspontja szerint egy, a járványhelyzetre hivatkozva elkövetett sorozatcselekmény esetén az enyhébb kényszerintézkedés alkalmatlan a bűnismétlés veszélyének kizárására; illetve mindkét gyanúsítottnál meg kell állapítani, hogy a bizonyítás eredményessége is indokolja a kényszerintézkedést.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy a hatóságok továbbra sem engedik, hogy a járványhelyzeten nyerészkedő, másokat, különösen időseket megtévesztő személyek cselekményei – a törvényi feltételek fennállása esetén – büntetőjogi következmények nélkül maradjanak.