Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2019/2020-as tanév május-júniusi érettségi időszaka – közölte az Oktatási Hivatal az csütörtökön. A következő hetekben 1144 helyszínen várhatóan mintegy 84.300-an érettségiznek. A kormány döntése értelmében, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel, a jogszabályban meghatározott kivételekkel csak írásbeliket tartanak.

A vizsgákat május 4. és június 17. között a középiskolák és a kormányhivatalok az előírt egészségvédelmi óvintézkedések betartásával szervezik, a diákoknak és a pedagógusoknak központi forrásból maszkot, kesztyűt és fertőtlenítő szert is biztosítanak.

Az írásbeliket május 4-21. között rendezik. Azon tárgyak vizsgái, amelyekből a legtöbben érettségiznek, rendhagyó módon 9 órakor kezdődnek.

Elsőként a magyar nyelv és irodalom vizsgáit tartják: ebből a tárgyból középszinten 68458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek május 4-én.

A következő napon matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek.

Május 6-án történelemből középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik.

Majd az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 7-én angol nyelvből középszinten 34.693-an, emelt szinten 14 521-en; május 8-án német nyelvből középszinten 10 365-en, emelt szinten 2489-en érettségiznek.

A további vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

A vizsgaidőszakban összesen 69 470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül 14830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit. A jelentkezők várhatóan közel 355 300 vizsgát teljesítenek: 106 tárgyból 55680-at emelt szinten, 182 tárgyból 29 9620-at pedig középszinten.

Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 331 450 ilyen vizsgát tesznek majd (az összes megmérettetés 93,3 százaléka). A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közel 8930 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek (a vizsgák 2,5 százaléka). A szintemelő vizsgák száma: 11 130 (a vizsgák 3,1 százaléka). Pótló és javító vizsgára együttesen 3250-en vállalkoztak.

Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 4. és 9., a középszintű szóbelik június 11. és 16. között lesznek, a jogszabályban meghatározottak szerint.

Szóbeli vizsga kizárólag azon tárgyakból tehető, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van (célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet és hittan), továbbá testnevelés tantárgyból is szóbelit kell szervezni.

Az írásbeli alól jogszabály szerint felmentett tanulók szintén szóban vizsgázhatnak, ahogy azok az érettségizők is szóbelizhetnek, akik a középszintű írásbeli vizsgán 12 százalék feletti, de 25 százalék alatti eredményt értek el.

Megkezdődött maszkok és védőeszközök kiszállítása

Megkezdődött az érettségizőknek és felügyelő tanáraiknak biztosított maszkok és védőeszközök kiszállítása – jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a hétfőn kezdődő idei érettségin a járványhelyzet miatt a biztonsági intézkedésekre kell kiemelten odafigyelni. Ezeket sorolva közölte: néhány tárgy kivételével csak írásbeli vizsgákat tartanak, ami jelentősen csökkenti a személyes kontaktusok számát . A közlekedési tumultus csökkentéséért az első héten a vizsgák délelőtt kilenc órakor kezdődnek – tette hozzá.

Sűrítik a közösségi közlekedés járatait, ugyanakkor vélhetően sokan személyautóval közelítik meg az iskolákat, ezért a rendőrök a forgalomirányításban vállalnak szerepet, és figyelnek a kialakuló csoportosulásokra is – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy minden intézményben biztosítanak fertőtlenítőszereket, maszkokat és a tanároknak védőkesztyűt az állami tartalékok terhére. “Ezek biztosításában oroszlánrésze van a kormányhivataloknak” – mondta.

A maszk viselése az iskolák folyosóin, közösségi helyiségeiben kötelező, a dolgozatok megírása közben azonban nem, ugyanakkor viselésük “erősen ajánlott” – emelte ki az államtitkár, arra is kitérve, hogy az épületeket alaposan kitakarították, de a higiéniára a vizsgák alatt is kiemelten figyelnek.

Úgy folytatta: a felügyelői teendők alól mentesítették az idősebb, krónikus betegségben szenvedő pedagógusokat, az iskolai kapukat, ajtókat – kitámasztva – nyitva tartják, a vizsgahelyiségekben is folyamatosan szellőztetnek. A termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél méter távolságot kell tartani, az érettségi dolgozatokat szintén járványügyi megfontolásból egy napig “pihentetik” a kijavításuk előtt – sorolta az államtitkár, aki megköszönte a kormányhivataloknak a vizsgák lebonyolításához nyújtott segítséget.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette: országszerte a diákoknak 422 ezer 445 maszkot, a tanároknak több mint 147 ezer maszkot és kesztyűt biztosítanak, továbbá 20 ezer félliteres kiszerelésű pumpás kézfertőtlenítőt és 8376 liter felületfertőtlenítő-szert szállítanak ki. A kormányhivatalok 536 intézménybe juttatnak el védőfelszereléseket – jelezte a politikus, arra is kitérve, hogy azokat az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeknek, illetve a magániskoláknak is eljuttatják. A kormányhivatalok munkatársainak, népegészségügyi és fogyasztóvédelmi szakembereinek is köszönetet mondva György István beszámolt arról is, hogy 84 ezer érettségizőből mintegy hétezren – köztük azok, akiknek nincs tanulói jogviszonyuk – a kormányhivatalok által szervezett vizsgákon vesznek részt.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a takarítók az érettségi alatt emelt számban dolgoznak az iskolákban. A biztonsági intézkedések miatt a vizsgák lebonyolításához kétszer annyi teremre és pedagógusra van szükség, mint általában, ezért általános iskolai tanárok is vállaltak felügyeletet. A dolgozatokat a pedagógusok kesztyűben osztják ki.

A Klebelsberg Központ elnöke azt is fontosnak nevezte, hogy a vizsgához használható segédeszközök – helyesírási szótár, számológép, függvénytáblázat – közül mindenki a sajátját használhatja.

Maruzsa Zoltán kérdésre válaszolva közölte: várakozásaik szerint 900-1000 közötti külföldi vizsgázó vesz részt az idei érettségin, ők nem csak a szomszédos országokból érkeznek. Esetükben a karantén alkalmazásától eltekintenek.

Szintén kérdésre kifejtette, hogy használhatják a kollégiumokat az érettségizők, szobánként ugyanakkor csak egy ember elhelyezése lehetséges és be kell tartani a távolságtartás szabályait. Kapacitásproblémáról nincs tudomásuk – mondta.