Az elővásárlási jogosult nem számít tulajdonosnak, és az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alkotmányos tulajdonvédelem a meglévő tulajdonra vonatkozik, nem biztosít azonban jogot a tulajdonszerzésre.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria termőföldre vonatkozó elővásárlási jog tárgyában hozott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó elővásárlási jogát kívánta érvényesíteni két ingatlan tekintetében, azonban az eladó a szerződést nem vele kötötte meg, többek között azért, mert állítása szerint az elővásárlási jogot tartalmazó okirat nem felelt meg a tartalmi követelményeknek, és a jogosultságot megalapozó körülményeket sem sikerült az indítványozónak hitelesített okiratokkal igazolnia. Az indítványozó bírósághoz fordult, és keresetet terjesztett elő az elővásárlási joga megsértésén alapuló szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt.

A megismételt eljárásban a Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az indítványozó felperes keresetét elutasította.

Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint a Kúria olyan jogkérdésben döntött, amelyben (felülvizsgálati kérelem hiányában) nem lett volna hatásköre, és ez sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint a jogállamiság elvébe ütközik. Az indítványozó szerint továbbá a tulajdonhoz való jogát sérti, hogy a döntés folytán elesett a már egyszer jogszerűen, az elővásárlási joga gyakorlásával megszerzett tulajdonától.

Az Alkotmánybíróság az indítványozó a felülvizsgálati kérelem kereteinek túllépése miatt vizsgált tisztességes eljáráshoz való joga kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a Kúria a felülvizsgálati eljárásában nem akadályozta az indítványozót az eljárási jogai gyakorlásában. Az Alkotmánybíróság az indítványozó elővásárlási jogával összefüggésben nem állapította meg a tulajdonhoz való jogának sérelmét sem, mivel kifejtette, hogy az elővásárlási jogosult nem számít tulajdonosnak, és az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alkotmányos tulajdonvédelem a meglévő tulajdonra vonatkozik, nem biztosít azonban jogot a tulajdonszerzésre.

Az Alkotmánybíróság tehát érdemi vizsgálata eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás kapcsán az indítványozó tisztességes eljáráshoz, illetve tulajdonhoz való joga sem sérült, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.