A 2019-es igazságszolgáltatási év két szempontból is kivételes volt az Európai Unió Bírósága számára. Egyrészt, az elmúlt év során a két igazságszolgáltatási fórum elé terjesztett ügyek száma korábban soha nem látott szintet ért el, amennyiben 1905 ügyet tett ki, szemben a 2018. évi 1683‑mal és a 2017. évi 1656‑tal. Másrészt, az igazságszolgáltatási fórumok által 2019‑ben befejezett ügyek száma, amely 1739 ügyet tett ki, megközelíti a 2018‑ban 1769 befejezett üggyel elért történelmi szintet.

A két igazságszolgáltatási fórum által kifejtett erőfeszítéseknek és a rendelkezésre álló erőforrások jó kihasználásának köszönhetően a 2019. évi igazságügyi statisztikák az eljárások még hatékonyabb lefolytatásáról tanúskodnak, különösen az eljárás időtartamát illetően.

Bíróság

Az első tendencia az érkezett ügyek számából olvasható ki: a Bíróság a 2019‑ben elé terjesztett 966 új üggyel ugyanis a történelmének legmagasabb ügyszámát érte el, e szám pedig közel 14%‑os növekedést jelent a 2018‑ban benyújtott ügyek számához (849) viszonyítva, amely e tekintetben már maga is rekordévnek számított. Mint az előző két évben is, e növekedés lényegi részét az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek teszik ki (641 új előzetes döntéshozatali üggyel, szemben a 2018. évi 568‑cal), viszont a Bíróság jelentős növekedést tapasztalt a fellebbezések, az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat elleni fellebbezések és a beavatkozás tárgyában hozott határozat elleni fellebbezések számát illetően is (2019-ben 266 ügy, szemben a 2018. évi 199‑cel), ellentétben a közvetlen keresetekkel, amelyek száma 2019‑ben visszaesett (41 ügy). 

A Törvényszék ítéletei ellen benyújtott fellebbezéseket illetően meg kell jegyezni, hogy 2019. május 1‑jétől bizonyos területeken a fellebbezések előzetes megengedhetővé nyilvánítására irányuló olyan mechanizmus áll a Bíróság rendelkezésére, amelynek lehetővé kellene tennie számára, hogy még inkább azon elsődleges feladatára összpontosíthasson, hogy előzetes döntéshozatal keretében értelmezze az uniós jogot.

E statisztikák másik szembetűnő eleme a Bíróság által befejezett ügyek száma, amely tükrözi az igazságszolgáltatási fórum által kifejtett rendkívül feszített tevékenységet: a Bíróság 2019‑ben 865 ügyet bírált el, szemben a 2018‑ban elbírált 760 üggyel. Ez a szám rekordnak minősül, ezáltal pedig a 2001‑ben befejezett ügyek számának (434) a kétszeresét teszi ki.

A Bíróság végül az új ügyek számának növekedése ellenére is meg tudott felelni az eljárás időtartamával kapcsolatban tett kötelezettségvállalásainak, amennyiben az ügyek elbírálásának átlagos időtartama 2019‑ben is nagyon kielégítő szinten maradt: 15,5 hónap az előzetes döntéshozatali ügyek elbírálása és 11,1 hónap a fellebbezések elbírálása esetében.

 

2015

2016

2017

2018

2019

Érkezett ügyek

713

692

739

849

966

Befejezett ügyek

616

704

699

760

865

Folyamatban maradt     ügyek

884

872

912

1 001

1 102

Törvényszék

A Törvényszék számára az elmúlt év egyik alapvető jellegzetessége abban nyilvánul meg, hogy az érkezett ügyek száma (939) és a befejezett ügyek száma (874) majdnem egyensúlyba került egymással, mindez pedig annak ellenére, hogy az év végén benyújtottak egy egymáshoz kapcsolódó ügyekből álló nagy ügycsoportot, és sor került a Törvényszék bírói karának részleges megújítására is.

Az érkezett ügyek számának növekedése nagyon határozott, amennyiben 2018‑hoz viszonyítva mintegy 105‑tel több ügy érkezett, vagyis 13%‑os növekedésről van szó. A legerőteljesebb növekedés az állami támogatások és az intézményi jog területén következett be.

A Törvényszék által kifejtett erőfeszítések különösen az ügyek elbírálásának időtartamában jutnak kifejezésre, amely továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Az ítélettel vagy végzéssel lezárt ügyek elbírálásának időtartama ugyanis jelentősen csökkent (2019‑ben 16,9 hónap, szemben a 2018. évi 20 hónappal és a 2010‑es évek első felében tapasztalt 26 hónappal). E jelentős javulás az Unió igazságszolgáltatási szervezetrendszerére irányuló azon reform egyik eredménye, amely 2019‑ben zárult le.

Első alkalommal lehet mérleget felállítani az e‑Curia alkalmazást illetően, amely 2018. december ‑je óta a felek képviselői és a Törvényszék közötti bírósági iratváltások kizárólagos módját képezi. Ezen alkalmazás révén a Törvényszék 2019‑ben közel 750 000 oldalnyi eljárási iratot tudott feldolgozni. E rendszer általánossá tétele így lehetővé tette, hogy megszűnjön a többféle változatban (papír és digitális formában) történő iratkezelés. 

Meg kell jegyezni, hogy az a döntés, hogy a Törvényszék több esetben bírálja el öt bíróból álló ítélkező testületekben eljárva azokat az ügyeket, amelyekben ez indokolt, lehetővé fogja tenni az ezen igazságszolgáltatási fórum által hozott ítéletek tekintélyének növelését. Így 2016 óta a kibővített ítélkező testületek által elbírált ügyek száma évente 60 ügy körül ingadozik, szemben az évtized elején tapasztalt kevesebb mint tíz üggyel.

 

2015

2016

2017

2018

2019

Érkezett ügyek

831

974

917

834

939

Befejezett ügyek

987

755

895

1 009

874

Folyamatban maradt ügyek

1 267

1 486

1 508

1 333

1 398