Ahogy eljön a lassú visszarendeződés ideje, úgy térnek vissza az irodákba is a különböző “műszakok”. Bár nem az éjszakai és a délutáni jelző lesz a fő ismérvük, de lesznek olyan kollégák, akik nem is fognak találkozni egymással, és ez egy darabig még így fog működni. (X)

Biztonságos és bizonytalan

Mivel senki nem tudja, hogy mi várható a közeljövőben, így nehéz megjósolni, hogy mit hozhat ez az átrendeződés. Legfőbb ismérvei közé tartozik, hogy két részre válik a csapat, így létrejön egy A és egy B műszak. Ezáltal megszűnnek a véletlen találkozások, a folyosón való véletlen összefutások, aminek következménye is lesz. Persze itt kell megemlíteni, hogy nem csak elválasztott lesz a két műszak, de a teljesítményük mérhető és még összehasonlítható is.

Sőt, a 60 év feletti korosztály nagy valószínűséggel hiányozni fog a továbbiakban is a csapatokból, hiszen a jelenlegi helyzetnek ők a veszélyeztetettjei. Éppen ezért semmiképp nem várhatjuk a dolgok normalizálódásától azt, hogy minden visszatérjen a régi mederbe, ami 2020 márciusa előtt volt. Az új szabályokat el kell fogadnunk, és alkalmazkodni kell hozzájuk, valamint azért is mindent meg kell tenni, hogy ne legyen nagyon érezhető ez a kettéválás.

Mi sem természetesebb, mint hogy megjelenik a “mi csináltuk kontra ők csinálták” vagy épp ennek az ellenkezője, hogy ki mit nem csinált. Ez ellen nem lehet mit tenni, de az élét tompítani lehet, hogy ez ne menjen a termelés rovására.

Szeparáltság és összefogás

Mivel ennek az időszaknak egy erős következménye a műszakok elszeparáltsága, így fontos, hogy ezt is kezeljük. Ha nem biztosítjuk valamilyen szinten számukra legalább a közvetlen kommunikációt, akkor az igen gyorsan informálissá válik, ami akár káros is lehet a későbbiekre nézve.

A külön műszakoknak köszönhetően ritkulnak a közös étkezések és beszélgetések, így könnyen kialakul a “mi” és a “ti”, ami nem csak ellentétet, de versengést is szülhet. Ha a vezetés részéről kezelve van a kialakuló probléma, akkor megelőzhető lehet az egymásra mutogatás és a hárítás, a felelősségtől való szabadulás.

Ahhoz, hogy a fentieket megelőzzük, vagy ellenkezőjére fordítsuk, a legjobb, ha egy kötőszövetet képezünk közöttük, ami egységgé, csapattá kovácsolja a résztvevőket. Próbáljuk meg kihasználni a közös gondolkodást és ebből versenyelőnyt képezni. Ez magától nem fog létrejönni, csakis ha munkát fektetünk bele. A kommunikáció megfelelő biztosítása elengedhetetlen kelléke a csapatszellem fejlesztésének! Ha nem találná a mikéntjét a dolgoknak és úgy érzi, hogy szakértő segítségre lenne szüksége, keresse az Ispiro Consulting csapatát, akik évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött garantáltan személyre szabott megoldást tudnak nyújtani!