Szép hazai eredménnyel zárult az idei THEMIS verseny büntetőeljárásjogi elődöntője, a Zsiros Bettina, Suplicz Dóra és Batiz Krisztián ügyészségi fogalmazókból álló csapat a második Portugália és a harmadik Románia előtt érte el az első helyezést.

Az igazságszolgáltatásában dolgozó pályakezdő jogászok részére az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) évente nemzetközi versenyt rendez, amelyen uniós és egyéb európai jogi kérdések kapcsán mérik össze a tudásukat angol nyelven a fiatalok.

A THEMIS verseny célja a tapasztalatcsere, az ismeretterjesztés és az európai jogi együttműködés erősítése.

A győztes csapat –  Batiz Krisztián, Zsiros Bettina és Suplicz Dóra – Forrás: Legfőbb Ügyészség

Az ügyészség rendszeresen képviseli Magyarországot a megmérettetésen, az elmúlt tíz évben nyolc alkalommal indított csapatot, akik sikeres szereplésükkel növelték a szervezet jó hírét.

A csapatok a büntetőeljárásjog, a polgári eljárásjog, a családjog és igazságügyi etika területéről választhattak témát. Az egyes kategóriákban rendezett elődöntőkben dőlt el, hogy mely csapatok jutottak a közös döntőbe.

A verseny első feladata egy, a kategória témájához illő húsz oldalas dolgozat elkészítése volt. Idén – a koronavírus miatt rendhagyó módon – a személyes jelenlétet igénylő összejövetel helyett a csapatoknak tizennyolc perces videóban kellett bemutatni a munkájukat. A vita, ahol a zsűri és egy másik csapat kérdeztek a dolgozatról, pedig online, videókonferencián keresztül történt.

Az ügyészségi fogalmazókból álló győztes csapat a büntetőeljárásjogi kategóriában indult. Dolgozatuk az Európai Unió igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozatának gyakorlati kérdéseit járta körül. A zsűri kiemelte a gördülékeny csapatmunkájukat, a lényegre törő, összeszedett prezentációjukat.

A döntőt 2020 novemberében Bonnban tartják meg, a tervek szerint a csapatok személyes részvételével.