Több mint 20 éves, vitarendezés, közbeszerzés, közigazgatási eljárás és választottbírósági jog területén szerzett szakmai tapasztalattal érkezik új szenior ügyvéd a Kapolyi Ügyvédi Irodához. Dr. Antal József partneri pozícióban vezeti az ügyvédi iroda vitarendezéssel és jogérvényesítéssel foglalkozó csapatát.

Vitarendezésben, közbeszerzésben, közigazgatási és választottbírósági eljárásokban, valamint compliance ügyekben szerzett jelentős tapasztalatot Antal József, a Kapolyi Ügyvédi Iroda új szenior ügyvédje, aki partneri pozícióban irányítja az Iroda vitarendezéssel és jogérvényesítéssel foglalkozó szakmai csapatát.

Antal József a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1999-ben, több jogi területet felölelő tudásával, szakmai tapasztalatával, valamint nemzetközi kapcsolatrendszerével a jövőben stratégiai partnerként támogatja a European Law Firm tagjaként nemzetközi színtéren is jelenlévő Kapolyi Ügyvédi Iroda munkáját. A vitarendezésért és a jogérvényesítésért felelős csapat vezetőjeként ugyanakkor tovább emeli majd a megbízható és innovatív jogi szolgáltatás mellett elkötelezett, a banki, finanszírozási és tőkepiaci jog területén piacvezető Kapolyi Ügyvédi Iroda szolgáltatásainak szakmai színvonalát.

Antal József több mint húsz éves pályafutását a Baker & McKenzie jogi cég budapesti ügyvédi irodájában kezdte 1999-ben, ahol több mint egy évtizedig, 2019-ig a vitarendezési csoportot is vezette. 2019-ben és 2020-ban jogi és compliance vezetőként dolgozott az Unix Autó-nál és a Metro Cash & Carry Hungary-nél. Hazai és nemzetközi vállalkozásokat egyaránt képviselt polgári peres, közigazgatási peres, büntető, közbeszerzési, versenyhatósági és választottbírósági ügyekben, jogi tanácsadóként rendszeresen segítséget nyújt az ügyfeleknek különösen szerződési jogi, kártérítési és más polgári jogi kérdésekben. 2018 óta választottbíróként tevékenykedik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróságon. 2019 óta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület felügyelőbizottsági tagja, valamint a Magyar Választottbírósági Egyesület alelnöke. Szakmai tapasztalatával egyedüli magyar ügyvédként erősíti az ICC közép- és kelet-európai választottbírósági munkacsoportját.