A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény egylépcsős, az abban meghatározott határidejű végrehajtása súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közölte: a kormány régóta foglalkozik az egészségügy átalakításával, fejlesztésével, és ezt a folyamatot a koronavírus-járvány felgyorsította.

A MOK szerdai közleményében közölte, a törvény végleges szövegének elemzését és javaslataik kidolgozását követően kérni fogják a törvény módosítását és a végrehajtási rendeletek közös kidolgozását.

Álláspontjuk szerint egy ilyen társadalmi hatású törvény előkészítését és elfogadását csak az érintettekkel történő megfelelő egyeztetést követően, a mindenki számára elfogadható kompromisszumok megkötése után szabad keresztül vinni. A megfelelő törvény az orvostársadalom számára az, ahol a részletek egyértelműek, és a napi gyakorlatra vonatkozó útmutatás is előre ismert – írták.

A köztestület közleményében hangsúlyozza: egyetértenek a béremeléssel, a transzparens és korszerűbb egészségügyi ellátórendszer létrejöttével, a hálapénz eltörlésére irányuló kezdeményezés pedig – ahogy fogalmaznak – “szakpolitikai és társadalmi fordulatot” jelent.

Ugyanakkor úgy vélik, hogy a jogviszonyok egylépcsős egységesítése és a másodállások szigorú korlátozása szakterületeket és intézményeket tehet működésképtelenné. Ezen felül az az adminisztratív feladattömeg, amely több ezer orvos másodállásának engedélyeztetésével jár, nem hajtható végre a hatályba lépésig rendelkezésre álló idő alatt. Így számos szakrendelő, kórházi osztály orvos nélkül marad.

Felhívják a figyelmet továbbá arra is: nagy a veszélye annak, hogy az orvosi léttől idegen korlátozások, a két évre elrendelhető kirendelés, és feltétel nélküli áthelyezés lehetősége miatt az orvosok többsége inkább a magánellátást fogja választani.

A kamara szerint a megnyugtató együttműködés nélkül csökken a járvány elleni védekezés esélye, közvetlen veszélybe kerül a lakosság ellátásának biztonsága.

“Katonák nem leszünk. A magyar orvostársadalom a fő céllal, a tiszta, átlátható egészségügy kialakításával egyetért, ezért azt gondoljuk, a kialakult helyzet szakmai alapon nyugvó valódi összefogással menthető” – fogalmaz a MOK közleményében.

Kásler: az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogalkotást igényel

Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kásler Miklós az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről közölte: a kormány régóta foglalkozik az egészségügy átalakításával, fejlesztésével, és ezt a folyamatot a koronavírus-járvány felgyorsította.

“Nagyon markánsan rámutatott a magyar egészségügy erényeire, és rámutatott azokra a viszonyokra is, amelyeken célszerű nagyon gyorsan változtatni” – fogalmazott.

Közölte: a törvény tervezetéről az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével nem egyeztetett a kormány, hanem csak a Magyar Orvosi Kamarával, és a MOK javaslatát fogadta el.

Szeptember 30-án három fizetésemelési javaslatot tettek le kormány elé, és ezek között szerepelt a kamara javaslata is, amelyet a miniszterelnök elfogadott; ennek egyik lényege a háromlépcsős béremelés – tette hozzá.

A törvény – bár a közvéleményt elsősorban az orvosok béremelése és a hálapénz büntethetősége érdekli – nagyon kiterjedt, és olyan “tételek” vannak benne, amelyek hetvenéves adósságot törlesztenek. “Valóban azt lehet mondani, hogy korszakos a törvény, mert a magyar egészségügyet teljesen új pályára állíthatja” – fogalmazott Kásler Miklós.

Hozzátette: a jogszabály véget vet a hálapénznek, amely eddig jelentősen torzította az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt, másrészt pedig azzal járt, hogy az orvosok anyagilag ki voltak szolgáltatva a betegeknek.

Kásler Miklós szólt arról is, hogy az új jogszabály a törvényeség és a rendezettség irányába mozdítja el az egészségügyet, ugyanakkor a magán- és az állami praxisok szétválasztása további jogszabályok megalkotását igényli.

A miniszter szerint az új törvénynek köszönhetően a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön, ráadásul a bértábla a kezdő orvosok számára is áttekinthető, világos jövőképet vázol fel.

A jogszabály nem vonatkozik a háziorvosokra, velük kapcsolatban további lépések várhatók. Hasonló a helyzet a nővérekkel, de az ő esetükben a fizetésemelés folyamatos, “és azt tudom mondani, hogy 2019 és 2022 között a nővéri fizetések a két és félszeresükre emelkednek” – mondta Kásler Miklós.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament kedden.