A nem vagyoni károk csak pénzben téríthetők meg - A „Gyöngyöspatai szegregációs per”-ben született Kúriai döntés indokai

2020.10. 8. Jogi Fórum / Ferencz Adrienn

A Kúria az 1959. évi Ptk. törvényszövege, annak indokolása, továbbá a jogintézmény több évtizedes bírósági gyakorlata és jogirodalma alapján megállapította: a nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kártérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség. Pénzbeli kártérítés pótlólagos képzéssel való kiváltására csak a felek peren kívüli megállapodása esetén kerülhet sor.

Az ún. „Gyöngyöspatai szegregációs per” felülvizsgálati eljárása során született Kúriai ítélet kimondta, hogy: Nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, míg az eredeti állapot helyreállítása fogalmilag lehetetlen és természetbeni kártérítés alkalmazására sincs jogszabályi lehetőség. Pótlólagos képzés felajánlása azonban ezen kizárt kártérítési módok egyikének sem tekinthető, hanem a pénzbeli kártérítés helyett más dologgal (szolgáltatással) való teljesítés felajánlásának minősül, amelyre azonban csak akkor van lehetőség, ha azt a másik fél elfogadja. [Alaptörvény 26. cikk, 28. cikk; 1959. évi IV. törvény 84. § (1) bekezdés e) pont; 355. § (1), (2) és (4) bekezdés].”

Már maga az eljárás korábban óriási sajtónyilvánosságot kapott. A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket nem találta alaposnak, ítélete pedig rendkívüli módon megosztotta a közvéleményt, amely a pártpolitika szintjét is elérte: a kormányzati álláspontnak is ellentmondó döntés született.

Mire alapozta a legfelsőbb bírói fórum a felülvizsgálati eljárásban hozott döntését? - A Kúriai ítélet jogi indokairól

A Kúria felülvizsgálati eljárásának tárgyát csak az alpereseket terhelő nem vagyoni kártérítés teljesítésének módja, valamint annak összegszerűsége képezte. Mivel a felülvizsgálati eljárásnak nem volt tárgya a kártérítési igény jogalapja, a Kúriának elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy van-e jogszabályi lehetőség arra, hogy a bíróság a nem vagyoni kártérítés [Ptk. 355. § (1) bekezdés és (4) bekezdés] természetben való nyújtásáról határozzon. A nem vagyoni kár megtérítésének módjára vonatkozóan a Ptk. nem tartalmaz speciális rendelkezést, ezért a jogvita elbírálása szempontjából irányadó és értelmezendő jogszabályhelyek a Ptk. 355. §-ának (1) és (2) bekezdései voltak.

A perbeli esetben a Ptk. vonatkozó rendelkezése szerinti eredeti állapot helyreállítása - ami természetben történő, konkrét fizikai értelemben felfogott - nyilvánvalóan fogalmilag nem lehetséges, de erre az alperesek a perben nem is hivatkoztak, csak a felülvizsgálati kérelemben utaltak arra, hogy az általuk felajánlott pótlólagos képzés nemcsak természetbeni kártérítésként, hanem az eredeti állapot helyreállításaként is értelmezhető.

A Kúria azon álláspontra helyezkedett, hogy a felülvizsgálati kérelmeknek ez a hivatkozása alaptalan, hiszen a perbeli esetben nyilvánvalóan irreverzibilis személyiségi jogi sérelmekről van szó, megélt jogellenes elkülönítés, megalázottságérzés, frusztráció tekintetében az eredeti állapot helyreállítása fogalmilag kizárt. A Ptk. szerinti főszabály tehát a pénzbeli kártérítés, amint arra a jogszabály eredeti miniszteri indokolása is utalt: „Fennálló jogunk szerint a kárt általában pénzben kell megtéríteni.” A kár természetben való megtérítése kivételes, csak akkor kerülhet rá sor, ha azt a körülmények indokolják.

A fent ismertetetteknek megfelelően foglal állást a jogirodalom is a természetbeni kártérítés kérdésében. De mit is mond a jogirodalom és a bírói gyakorlat?

Eörsi Gyula szerint: „A természetbeni kártérítés helyettesíthető dolgokra vonatkozik. Ide tartozik a kicserélés ugyanolyan fajta más egyedekre, a természetben nyújtott élelmezés, ruházat, stb. Ha a károsult másfajta dolgot fogad el kártérítés fejében, mint amiben a kár beállott, nem természetbeni kártérítésről van szó, hanem szerződésen alapuló datio in solutum-ról...”

A nem vagyoni (erkölcsi, immateriális) kártérítés jogintézménye több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza. Már a Polgári Törvénykönyv 1900. évi első szövegtervezetének 1140. §-a szerint a nem vagyoni károkért járó elégtételt a bíró által megállapított (becsült) mértékben pénzben köteles a károkozó megfizetni.

A magánjogi törvényjavaslaton alapuló bírói gyakorlat a nem vagyoni kár megtérítésének csak egyetlen formáját ismerte: a pénzbeli elégtétel adását - pl. Kúria 1939-ben hozott P.VI.839.sz. döntése szerint: „Az állandóan követett bírói gyakorlat szerint nem vagyoni (erkölcsi) kárért pénzbeli elégtételadásnak csak annyiban lehet helye, amennyiben az eset körülményeire tekintettel a méltányosság megkívánja”.

A korabeli jogtudomány képviselői szerint is a nem vagyoni sérelmek „hozzávetőleges kiegyensúlyozása” csak vagyoni (pénzbeli) szolgáltatás nyújtásával lehetséges, míg a természetbeni kártérítés csak dologi károknál alkalmazható, helyettesíthető dolgok esetén - pl. „az elpusztult helyett más ugyanolyan ingónak a szolgáltatásával”.

A nem vagyoni kártérítést a Legfelsőbb Bíróság 1953-ban azon az elvi alapon zárta ki jogunkból, hogy: „szocialista életviszonyok között az erkölcsi értékek pénzre nem válthatóak” (Legfelsőbb Bíróság III.sz. PED). Ezt követően a nem vagyoni kártérítés egészen a Ptk. 1977. évi IV. törvénnyel történt novelláris módosításáig (1978. március 1-ig) nem volt élő jogintézménye a magyar jognak, hanem csak látensen, az általános kártérítés jogintézményén keresztül érvényesült, ahogy arra az 1977. évi IV. törvény indokolása is utalt.

Zoltán Ödön jogtudós a nem vagyoni kár bekövetkezésére vonatkozóan az alábbi összegző következtetést vonta le: „A nem vagyoni kár címén »kárpótlásra«, tehát meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezésnek az a rendeltetése, hogy a jogsértés által okozott immateriális sérelmet pénzösszeg nyújtásával, vagyis anyagi javakkal, tehát másfajta előny nyújtásával ellensúlyozza, s ezáltal a jogsértő magatartás folytán keletkező immateriális sérelmet, hátrányt elviselhetőbbé tegye.

A Polgári Törvénykönyv Magyarázata (KJK 1981.) című kommentár Eörsi Gyula által írt XXXI. fejezetében a nem vagyoni kárról szóló Ptk. 354. §-a kapcsán több helyen is „a megítélt összeg” a „nem vagyoni kárpótlás összege” fordulatokat használja a szerző, ami egyértelműen pénzbeli kárpótlásra utal.

A nem vagyoni kártérítés jogintézményével behatóan foglalkozó Lábady Tamás álláspontja az, hogy: „Az immateriális sérelem hozzávetőleges ellensúlyozása pénzben történik...” Az idézettektől eltérő, olyan jogirodalmi álláspontot, amely lehetségesnek tartaná nem vagyoni kártérítés természetben történő bíróság általi megítélését, az alperesek sem tudtak megjelölni, felülvizsgálati kérelmeikben csupán arra hivatkoztak - az előzőekben kifejtettek szerint tévesen -, hogy azt a jogszabály nem zárja ki.

Ami a bírói gyakorlatot illeti, azt a Legfelsőbb Bíróság a nem vagyoni kárért való felelősségről szóló 16. számú irányelvével irányította. Az irányelv szövegezése is azt mutatja, hogy annak 1981. évi meghozatalakor fel sem merült, hogy a nem vagyoni kárért járó kártérítés ne pénzbeli kártérítés lenne. Az irányelv preambuluma szerint: „Az ilyen hátrány vagyoni mértékkel nem mérhető ugyan, de a pénzbeli kárpótlás, vagyoni juttatás mégis alkalmas lehet a nem vagyoni sérelem enyhítésére, mintegy ily módon is elégtétel adására.” Az irányelv 4. pontja a nem vagyoni kárpótlás „fizetésére” való kötelezés, a nem vagyoni kárpótlás „összege” kifejezéseket használja, a 6. pont pedig azt fejti ki, hogy a nem vagyoni kártérítés nemcsak egy összegben, hanem járadék formájában is megítélhető. Az irányelven alapuló több évtizedes bírói gyakorlat egységesen azt mutatja, hogy a bíróságok kizárólag pénzben (tipikusan egy összegben, ritkábban járadék formájában) ítéltek meg nem vagyoni kártérítést.

A Kúria megállapította, hogy felülvizsgálati kérelmeikben az alperesek nem tudtak a bírói gyakorlatból olyan jogesetet meghivatkozni, amikor a bíróságok a nem vagyoni kártérítést természetben ítélték volna meg és ilyen jogerős döntésről a Kúriának sincs tudomása.

A Kúria indokolásában kifejtette, hogy az Alkotmánybíróságnak a Ptk. 354. §-át részben megsemmisítő 34/1992. (VI. 1.) AB határozata is evidenciaként kezelte, hogy a nem vagyoni károkért pénzbeli kártérítés jár: „A pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékű másnemű előnyt nyújt.”

A Kúria végezetül kimondta: "A bíróság tehát nem kötelezheti ítéletben a felpereseket arra, hogy az alperesek által felajánlott képzési lehetőségekkel éljenek. Ilyen tartalmú ítélet jogszabálysértő és egyben végrehajthatatlan lenne."

Az ítélet összegzése

A legfőbb bírói fórum eljáró tanácsa a felülvizsgálattal támadott részében hatályában fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla azon jogerős ítéletét, amely cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulók jogellenes elkülönítésében és részükre alacsonyabb szintű oktatás nyújtásában megnyilvánuló személyiségi jogsértés miatt 60 felperes részére, mintegy 100 millió forint összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alpereseket - a helyi önkormányzatot, az érintett általános iskolát, és az illetékes tankerületi központot.

Az, hogy az ítélet csődbe viheti a gyöngyöspatai önkormányzatot, már más lapra tartozik...

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
POLGÁRI JOG
ESÉLYEGYENLŐSÉG
KÁRTÉRÍTÉS
KÚRIA