Állásfoglalást ad ki hétfői ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB) az országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságai részére a szavazóköri jegyzőkönyvekkel kapcsolatban – tudta meg testületi tagoktól vasárnap az MTI. Tájékoztatásuk szerint erre amiatt kerül sor, mivel a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) a napokban, egy héttel korábbi döntését megerősítve, újból erre kérte az OVB-t.

Az FVB egyhangúlag törvénysértőnek tartotta az Országos Választási Iroda (OVI) által a szavazatszámláló bizottságok részére kiadott útmutatót. Megállapították ugyanis, hogy a választási eljárásról szóló törvénnyel ellentétes az útmutatónak az a része, amely azt rögzíti, hogy a szavazóköri jegyzőkönyveket a jogi eredmény megállapítása után kell átadni a pártok delegáltjainak. A törvény szerint haladéktalanul meg kell ezt tenni. Az OVB a választás első fordulójának napján az FVB megállapításával egyetértett ugyan, de állásfoglalás helyett csak egy úgynevezett jegyzőkönyvi döntést hozott ez ügyben. Az FVB a választási tapasztalatok és a probléma súlya miatt ismét kezdeményezte az OVB-nél az állásfoglalás kiadását, mondván, hogy az egységes jogértelmezésre szolgáló állásfoglalás országosan rendezheti e kérdést.

Az OVB tárgyal a MIÉP-nek arról a beadványáról, amelyben magasnak találták az első fordulóban leadott több mint 55 ezer érvénytelen szavazatot és a mintegy 43 ezer igazolással voksoló számát. A testület múlt szerdai ülésén felkérte az Országos Választási Irodát, hogy hétfőre készítsen összegzést az igazolással voksolók helyi megoszlásáról, illetve végezze el a kétszer szavazók kiszűrését biztosító ellenőrzést. Ugyancsak az OVB elé kerül Tóth András (MSZP) országgyűlési képviselő, képviselőjelölt több beadványa is. A szocialista politikus szerint Áder János, a Fidesz alelnöke legálisan nem juthatott hozzá azokhoz az általa közzétett adatokhoz, amelyek azt tartalmazták, hogy hányan szavaztak a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben a Fideszre, valamint az MSZP-re. Kifogásolta azt is, hogy két esetben – szerinte törvénytelenül – kormányzati infrastruktúrát használtak a Fidesz kampányához. Egyik esetben az április 13-i, Kossuth téri, a Fidesz által szervezett nagygyűlést említi, amelyhez az Országimázs Központ készítette el a helyszínrajzot és a színpadtervet. Egy másik panaszában az OVI által újításként bevezetett hullámpapír-szavazófülke használatát kifogásolja a képviselő. Emlékeztetett arra, hogy az OVB korábban ezt a megoldást csak a meglévő stabil fülkék melletti kiegészítő megoldásként hagyta jóvá. Több százan jelezték azonban Tóth Andrásnak, hogy sok helyütt csak ilyen, a titkos szavazást szinte alig biztosító papírfülkében lehetett voksolni.