Az ügyészség kezdeményezésére fogyasztók jogait jelentősen csorbító szerződési feltételeket semmisítettek meg a bíróságok. A bírósági ítéletek a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatban hangsúlyozzák a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét.

Az ügyészség egy bútorkereskedelemmel foglalkozó cég általános szerződési feltételeit támadta eredményesen. A Fővárosi Törvényszék a szerződés számos pontját ítélte tisztességtelennek, ügyészi fellebbezésre pedig a Fővárosi Ítélőtábla további feltételek érvénytelenségét állapította meg. Így például törvénysértően korlátozza a fogyasztó szavatossági jogait az, hogy a megrendelőlap benyújtását követően a kiválasztott szövetek színével, típusával, minőségével kapcsolatban nem emelhet kifogást. Tisztességtelen az is, hogy a fogyasztó a megrendelőlapon rögzített tulajdonságoktól a későbbiekben nem térhet el, az előállított bútort köteles kifizetni és átvenni, mert egy ilyen általános jellegű tiltásnak nincs észszerű indoka, sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményét, egyoldalú és indokolatlan hátrányt jelent a megrendelőnek.

A törvényszék már az elsőfokú eljárásban egyetértett az ügyésszel abban, hogy érvénytelen, ha a vállalkozás teljesítési határideje nem egyértelmű („becsült intervallum”), illetve azzal is, hogy túlzott mértékű tárolási költség fizetésére kötelezik a fogyasztót azzal, hogy azt a bútor árának %-ában, és nem a tárolás tényleges költségében határozzák meg.

A bíróság osztotta az ügyész véleményét a bútor méretezésében történő eltérést illetően is, ezért tisztességtelennek találta a vevővel elfogadtatni azt, hogy a megrendelésre készített bútor a megrendelttől 1-10 cm-t eltérhet. Ez ugyanis olyan mértékű eltérés, amely akár elállásra is okot adhat, de a feltétel elfogadtatásával a vállalkozás kizárja, hogy a fogyasztó az eltérő méret miatt szavatossági igényt érvényesítsen.

Az utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamáció elutasítása szintén a fogyasztó szavatossági jogait csorbítja azzal, hogy a törvényben előírtakhoz képest további feltételt ír elő a hátrányára, így az, hogy az átvétel során nem észlelt és így jegyzőkönyvbe sem került hibák utóbb szavatossági igényként nem érvényesíthetők.

Az akciós feltételek megismerésére vonatkozó fogyasztói elfogadó nyilatkozat is tisztességtelen, mert a nyilatkozat megtételekor a fogyasztó a meghirdetett akció szövegét nem ismeri, a meghirdetett akcióban való részvétellel kapcsolatban a kedvezményekre pedig csak akkor lesz jogosult, hogyha a nyilatkozat megtételekor még meg nem hirdetett és ezért általa nem ismert akciós feltételeknek is eleget tesz.