A Borsod-Abaúj Zemplén megyei bíróság Dísztermét kellett megnyitni ahhoz, hogy elférjen az a 127 ember, akiket kábítószer terjesztéssel és fogyasztással vádolnak. Ilyen perre, ennyi vádlottal még nem volt példa Magyarországon.

A 127 vádlott közül 18-an vannak előzetes letartóztatásban, őket ültették az első padsorokba. A nagyterem hamar megtelt, az ügyvédek is mintegy 50-en voltak. Az érdemi tárgyalás megkezdése előtt csak a névsorolvasás egy órán keresztül tartott. A szabadlábon védekező vádlottak közül többen nem jelentek meg. A bíró a jelenlévőkön keresztül üzent nekik, hogy akár elfogatóparancsot is kiadhat ellenük. “Aki hallja, adja át. Nincs más választásom, mert különben ez az ügy soha nem fog befejeződni. És a többiek érdekében, akik becsületesen megjelentek, kell ezt tennem” – mondta a bíró, Dr. Nehrer Péter. A legtöbb vádlottat, akik között több fiatalkorú is van, kábítószer-fogyasztással vádolják. De többen közülük beszerzői – terjesztői hálózatot hoztak létre, és a tiltott szereket lakótelepeken, szórakozóhelyeken értékesítették. “A kábítószer szinte minden formája eladásra és fogyasztásra került. A marihuánás cigarettától a speedig, az extasy tabletta, az LSD bélyeg, a hasis és a heroin is” – tájékoztatott az ügyész, Dr. Burkus Gabriella. Van olyan vádlott, aki 2 évig terjedő szabadságvesztést kaphat, de a csaknem 130 emberből ketten akár életfogytig tartó börtönre is számíthatnak.