Digitális adózással csökkenthetik terheiket a hazai cégek - Minimalizálható a hibás adatszolgáltatás miatti bírságkockázat is

2021.01. 4. Jogi Fórum / EY

A 2021-es év kiemelt feladatának tartják a digitális adózás bevezetését a magyarországi cégek vezetői – derült ki az EY közel ötszáz közép- és nagyvállalat részvételével rendezett online adókonferenciáján. A fejlesztésekkel ugyanis drasztikusan csökkenteni lehet az adóadminisztrációval járó terheket.

Az adózási folyamataik digitalizációjára, valamint költségeik mérséklésére fordítanák a legnagyobb figyelmet 2021-ben az EY felmérésében megkérdezett vezetők. Érthetőek ezek a prioritások, hiszen a hazai vállalatok nagy összeget, az éves árbevételük mintegy 1,7 százalékát, összesen 420 milliárd forintot költenek adóadminisztrációra.

„A jelenlegi nehéz helyzet komoly pénzügyi kihívások elé állítja a hazai cégeket is. Ugyanakkor több olyan digitális megoldás elérhető számukra, amelyekkel számottevő mértékben csökkenthetik adminisztrációs terheiket, és minimalizálhatják a hibás vagy hiányos adatszolgáltatás miatti bírságkockázatot– hangsúlyozta Kocsis-Kelemen Zsófia, az EY közvetett adózással foglalkozó szenior menedzsere. "Az egyik online applikációnk például alig néhány perc alatt képes az áfabevallás és belföldi összesítő jelentés egyidejű elkészítésére, ami a tapasztalatok alapján nagy időmegtakarítást jelent a felhasználók számára.”

Az áfa területén a válaszadók fele már alkalmaz valamilyen megbízható digitális megoldást, hogy csökkentse a bevallások kitöltésére fordított időt és minimalizálja az elgépelésből adódó hibák lehetőségét. Egy bizonyítottan jól működő applikáció bevezetése azért is lehet előnyös a hazai cégek számára, mert az EY felmérése szerint a vállalatok több mint harmada problémákkal szembesül az informatikai fejlesztések során.

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS
CÉGJOG