Rekordmértékben, 38 százalékkal növekedett az utcai bűncselekmények száma az elmúlt évben Londonban. A Scotland Yard által nyilvánosságra hozott adatok szerint napi átlagban 192 – összességében 70 ezer – lopást és rablást követtek el tavaly a brit főváros utcáin.

A lopások mellett 14 százalékkal növekedett a nemi erőszak, 10 százalékkal pedig a gyilkosságok száma. Miközben a különböző megelőző programok életbe léptetésével a Scotland Yardnak az elmúlt években sikerült jelentős mértékben letörni a gépkocsilopásokat és -feltöréseket, tavaly először regisztrálták ismét ezeknek a bűncselekményeknek a növekedését. A bűncselekmények elszaporodásával párhuzamoson csökkent a bűnfelderítés hatékonysága. A rendőrség szerint az utcai bűnözés megugrásához nagymértékben hozzájárult, hogy a szeptemberi amerikai terrortámadások nyomán a terrorista veszély megnövekedése miatt rendőrjárőrök százait csoportosították át a terrorizmusellenes feladatokra.

A bűnözés visszaszorítására David Blunkett belügyminiszter és a londoni rendőrség vezetői már az év elején meghirdették a biztonságos utcák műveletet, amelynek keretében a rendőrségi állomány más egységeiből 500 tagot vezényelték utcai járőrszolgálatra a főváros egyes negyedeiben. A fokozott utcai rendőri jelenlét már márciusban érzetette hatását: a bűnözés mértéke csak 1,3 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest, és a múlt hónapban sikerült 35 százalékkal növelni az olyan felderített bűncselekmények számát, mint a fegyveres rablás, a betörések és a kábítószer-kereskedés.