Polgári engedetlenség, mint a civil társadalom és az állampolgári kultúra kivételes eleme - Amit a jogintézményről tudni érdemes!

2021.03.12. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

A nép ellenálláshoz való joga, olyan magatartás, mely morális és jogi elvekre hivatkozva nyíltan megszegi a jogszabályi előírásokat, vállalva a büntetés kockázatát - ez a polgári elngedetlenség, a civil társadalom és az állampolgári kultúra kivételes eleme. De mire szolgál ez az intézmény? Mik a kritériumai? Elismeri-e a jog, lehet-e létjogosultsága egy jogállamban? Mi nem vonható a fogalomkörébe?

A koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályának meghosszabítása mellett a Kormány március 8-dikai hatállyal szigorításokat vezett be. A sokak által túl szigorúnak vélt szabályokra a járvány további terjedésének megfékezése végett van szükség, a szigort a sajnálatos nyugat-európai példák is indokolják - a kormány közlése szerint. A jelenlegi, több szektor - így elsősorban a vendéglátóipar - által kilátástalannak érzett helyzetben kézenfekvőnek tűnhet egy sajátos intézmény, a polgári engedetlenség mentőöve után kapni. De vajon ebben a számos szektort ellehetetlenítő, egzisztenciálisan lenullázó helyzetben, az „életben maradás” egyetlennek vélt lehetőségeként érdemes-e a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlni? 

A polgári engedetlenség intézményének alkalmazása már többször felmerült a hazai történelemben - az már más kérdés, hogy az elkövetett cselekmények valóban minden esetben polgári engedetlenségnek minősültek-e, mivel sokszor hivatkoznak rá a jogsértők azért, hogy cselekményük erkölcsi helyességét igazolják. Vegyük példaként a 2007-es „kordonbontást”. Az akkori ellenzék legnagyobb pártjának országgyűlési és európai parlamenti képviselői, a jelenlegi miniszterelnökkel az élükön, a véleményük szerint indokolatlanul – azonban jogszerűen – elhelyezett, Kossuth teret övező kordonokat „egy polgári engedetlenségi mozgalom” keretében elbontották. Tettük megítélése eltérő volt, voltak, akik elítélték a képviselőket, mert szerintük bűncselekményt követtek el, és egy jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni, voltak, akik üdvözölték a kordonbontást. Mindenesetre a bíróság megszüntette a képviselők ellen indított szabálysértési eljárást, többek között azért, mert a rendzavarás „oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy emiatt büntetés vagy intézkedés alkalmazása nem szükséges”, valamint a „demonstrációban részt vevők hangsúlyozottan törekedtek a károkozás elkerülésére”.

De mi minősül polgári engedetlenségnek? Milyen kritériumai vannak? Lehet-e létjogosultsága egy jogállamban?

"A társadalmi normák, mint a jog, olyan magatartás-előírások, amelyek a lehetséges magatartások közül előírják a helyeset és a követendőt, az előírás be nem tartása esetére hátrányos következményt helyeznek kilátásba, és azt általában meg is valósítják" (Szilágyi Péter). A jogot, többek között, az különbözteti meg más társadalmi normáktól, hogy annak érvényesülését, önkéntes jogkövetés hiányában, az állami szervek kényszerrel biztosítják.  Vagyis a norma címzettjeinek a norma előírásait be kell tartaniuk, ellenkező esetben a kilátásba helyeztett szankció / jogkövetkezmény ténylegesen alkalmazásra kerül. Amennyiben például nem fizetjük meg az Szja. törvény szerint meghatározott személyi jövedelemadót, úgy számíthatunk rá, hogy a NAV el fog járni velünk szemben.

Amennyiben egy jogszabályról „sokan” úgy tartják, hogy igazságtalan, miért a polgári engedetlenség eszméjére hivatkoznak az elégedetlenkedők a jogellenes cselekményük igazolására?

A polgári engedetlenség (Civil Disobedience) filozófiai megalapozójának H. D. Thoreau tekinthető, habár a pozitív törvényekkel szembeni morális ellenállás különböző gondolatkísérletei már francia földön is megfogalmazódtak a XVIII. században. Thoreau A polgári engedetlenség című, 1849-ben megjelent művében kifejtette, hogy szerinte egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat. Thoreau nem csak az íróasztal mellet volt „bátor”, az USA Mexikó elleni hódító háborújával szembeni tiltakozásként megtagadta az adófizetést, ezért börtönbe is került.

A polgári engedetlenség, más megfogalmazásban a nép ellenálláshoz való joga, olyan magatartás, amely morális és jogi elvekre hivatkozva nyíltan megszegi a jogszabályi előírásokat, vállalva a büntetés kockázatát, hivatkozva arra, hogy valamely kormányzati politika, szabályozás, intézkedés morálisan helytelen, igazságtalan. Magát a fogalmat a jogszabályok nem, de a jog (a jogtudomány, a jogirodalom, a bírói gyakorlat) ismeri. A formális cselekedet mögött morális indíttatású, nyilvános tiltakozási szándék húzódik meg, azzal a céllal, hogy a politikai hatalom birtokosai vizsgálják felül az álláspontjukat és intézkedéseiket. Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint az engedetlenkedők abban a hitben cselekszenek, hogy „az erkölcs – a jog tagadhatatlan intézményes értéke mellett – szintén értékes; az erkölcs tényező a közügyekben, még ha nem is előbbre való, mint a jog”. Nem az alkotmányos rend megingatása a cél, hanem felhívni a figyelmet bizonyos törvények vagy kormányzati politika igazságtalanságára.

Szabó Máté politológus, jogász a polgári engedetlenséget a civil társadalom és az állampolgári kultúra kivételes elemeként definiálja. Az engedetlenséget elkövetőket a korábbi alapvető jogok biztosa az emberi jogok, az alkotmányosság, a jogállamiság érdekében való magas elkötelezettséggel bíró személyekként azonosítja, akik a szubjektív alapon elkövetett jogsértésükkel a nyilvánosság és rajta keresztül a jogállam korrekciós mechanizmusainak megindítására törekszenek.

Azonban bárminemű jogsértést nem lehet polgári engedetlenségnek nevezni. Az ellenszegülés nem lehet öncélú, vagyis nem az egyéni nyereségnek kell a középpontban állnia, valamint az ellenállóknak kerülniük kell az erőszakot. A terroristák (szabadságharcosok) cselekményei nem vonhatók be a polgári engedetlenség zászlaja alá, mivel erőszakos cselekedetekkel élnek politikai céljaik elérése érdekében. Továbbá a polgári engedetlenség nem járhat mások jogainak vagy érdekeinek aránytalan korlátozásával, és csak akkor vehető igénybe, ha már más jogszerű eszköz nem áll rendelkezésre a tiltakozásra. Előbbi feltétel teljesülésének hiánya miatt az 1990. október végi ún. taxisblokád, melyet az akkori miniszterelnök, Antall József, az események ellenzéki és közvéleményi meghatározását követve, polgári engedetlenségi mozgalomnak definiált, nem minősül annak. Hiszen a taxisok és magánfuvarozók a benzináremelés elleni tiltakozásként megbénították az egész országot, vagyis a „válasz” nem állt arányban az igazságtalannak vélt áremeléssel.

A polgári engedetlenségről megoszlik a politikusok, a filozófusok és a jogtudósok véleménye. Abban „mindenki” egyetért, hogy jogellenes cselekményt valósít meg, aki engedetlenségre adja a fejét, azonban a jogkövetkezményeket illetően már eltérő a megítélése. Van, aki szerint része a közügyekről szóló nyilvános vitának, más szerint bűncselekményt valósít meg. Amennyiben valaki más lehetőséget nem lát, és fellép a vélt igazságtalansággal szemben, a szeme előtt kell, hogy lebegjen a büntetés képe. Ebben az esetben tudomásul kell, hogy vegye: a bíróság megítélésén fog múlni tettének megítélése.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK