Hivatalból vizsgálatot indított az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) műsorszolgáltatót felügyelő és ellenőrző tevékenységének tisztázása érdekében kedden az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese; erről Takács Albert szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Közlése szerint a vizsgálatot a Pannon Rádiót működtető gazdasági társaság tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változások kapcsán indította. (Mint ismert, az ORTT elmarasztalta a Pannon Rádiót, amiért az azt üzemeltető kft.-ben 26 százalékos tulajdonrészt szerzett a Csurka István által alapított Bocskai István Szabadegyetem. Az ORTT szerint ezen összeférhetetlenség miatt a MIÉP-elnök befolyást gyakorolhat a rádióra. Csurka akkor törvénysértőnek minősítette az ORTT határozatát.) Az ombudsman szerint ugyanis a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja merült fel azáltal, hogy a testület az adó tulajdonosi szerkezetének médiatörvényt sértő jellegét csupán másfél év elteltével észlelte és állapította meg.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálandónak tartja azt is, hogy a hosszú ideig törvénysértően működő műsorszolgáltatóval szembeni elmarasztaló határozatában megfelelő szankciókat alkalmazott-e az ORTT – olvasható a közleményben.