Új hatóság felügyeli a jövőben a bírósági végrehajtói szervezetet - Létrejön a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága

2021.04.27. Jogi Fórum / MTI

Új hatóság, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága felügyeli a jövőben a bírósági végrehajtói szervezetet és látja el a dohánytermékek kiskereskedelmével, illetve a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatósági feladatokat.

Az erről szóló jogszabályt kedden 135 igen szavazattal, 59 ellenvoks mellett fogadta el a Ház a kormány kezdeményezésére.

Az Országgyűlés ellenőrzése alá rendelt szervezet a Szerencsejáték Felügyelet, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt működő felszámolók névjegyzékét vezető hatóság bázisán jön létre október 1-jén, vagyis az eddigi szétaprózódott struktúrát váltja fel olyan területeken, amelyeken az állam kizárólagosan végez gazdasági vagy közhatalmi tevékenységet.

A hatóság elnökét - aki rendeletalkotási jogot kap - a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre, négy elnökhelyettesének megbízatása szintén kilenc évre szól, őket az elnök nevezi ki.

A változtatással a kormány célja a fogyasztóvédelmi, a hatósági ellenőrzési és a felügyeleti jogok megerősítése, erősebb kontroll biztosítása, valamint átlátható és egységes jogi környezet kialakítása.

A törvény a felszámolói névjegyzékre és a felszámolói kirendelésre is megfogalmaz új előírásokat, ugyanakkor az eredeti előterjesztéssel ellentétben mégsem hozza létre a kiemelt felszámoló jogintézményét.

Felállítja ugyanakkor a Koncessziós Tanácsot, amely a gazdaság szereplőit segíti majd az egységes joggyakorlat kialakításában, a Gazdasági Versenyhivatal bevonásával. A Koncessziós Tanács mellett létrejön a Koncessziós Állandó Választottbíróság is, amelynek feladata a koncessziós eljárásokkal és a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos jogviták pártatlan, gyors eldöntése lesz.

  • kapcsolódó anyagok
HATÓSÁGI ELJÁRÁS
VÉGREHAJTÁSI JOG