Az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet.

Az EP 2018 szeptemberében nem kötelező érvényű állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolta, hogy a tagállamokat tömörítő tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg: Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az Európai Unió alapértékei. A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről.

Magyarország az év októberében keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz, amelyben az állásfoglalás elfogadásának szabálytalanságára hivatkozva a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményező EP-javaslat megsemmisítését kérte. Indoklásában azzal vonta kétségbe az állásfoglalás érvényességét, hogy annak elfogadásakor a tartózkodásokat is figyelembe kellett volna venni a leadott szavazatok kétharmados többségének megállapításához.

“A tartózkodások figyelembe vételének elmulasztásával az európai uniós parlament nem tett eleget az uniós szerződésekből eredő követelményeknek” – érveltek.

Az uniós bíróság döntésének indoklásában kijelentette: az Európai Parlament az állásfoglalás elfogadásakor leadott szavazatok számlálása során jogosan hagyta figyelmen kívül a tartózkodó szavazatokat. Az EP-képviselők tartózkodásait ugyanis nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatoknak az uniós szerződés vonatkozó cikkében előírt kétharmados többségét elérték-e.

Értelmezése szerint a “leadott szavazatok” fogalom csak az adott javaslatra vonatkozó pozitív vagy negatív szavazat kinyilvánítását foglalja magában. A tartózkodás, amelyet úgy kell érteni mint az állásfoglalás megtagadását, nem tekinthető “leadott szavazatnak”.

Következésképpen azt a szabályt, amely a leadott szavazatok többségével történő szavazást ír elő, úgy kell értelmezni, hogy az kizárja a tartózkodások figyelembevételét – közölték.

Végezetül az uniós bíróság megállapította, hogy a tartózkodó szavazatok kizárása nem ellentétes sem a demokrácia elvével, sem pedig az egyenlő bánásmód elvével, tekintettel többek között arra, hogy a szavazás során a tartózkodó képviselők a szabályok ismeretében jártak el.

Előzetesen tájékoztatásban részesültek ugyanis arról, hogy a leadott szavazatok számlálásakor a tartózkodásokat nem veszik figyelembe – tették hozzá.

Varga Judit: A tartózkodás hallgatólagos egyet nem értést, tudatos politikai akaratnyilvánítást jelent

“A kormány álláspontja szerint a Sargentini-jelentésről tartott szavazás nemcsak az uniós szerződésekkel volt ellentétes, hanem az EP eljárási szabályzatával is” – reagált Varga Judit igazságügyi miniszter a luxemburgi székhelyű szervezet döntésére, amely elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet.

A szavazatszámlálás során ugyanis nem számították be a tartózkodó szavazatokat a leadott voksok közé – tette hozzá. “Ha a tartózkodásokat – az egyébként egy elsőéves joghallgató számára is könnyen beazonosítható, egyértelmű eljárási szabályok alapján – figyelembe vették volna a támogató szavazatok arányának meghatározásakor, akkor nem lett volna meg a szükséges kétharmados többség a politikailag elfogult jelentés elfogadásához” – írta a miniszter.

“A tartózkodás a hallgatólagos egyet nem értést, az uniós képviselők tudatos politikai akaratnyilvánítását jelenti, nem azt, hogy nem kívánnak részt venni egy szavazáson. Akkor ugyanis be sem mennek szavazni” – jegyezte meg.

A miniszter szerint a szavazatszámítás szabálytalan módja így a képviselői szabad mandátum elvét is sértette, hiszen a tartózkodók akaratukkal ellentétben “járultak hozzá” egy határozat sikeréhez.

“Sargentiniék érdeke azonban azt diktálta, hogy az EP figyelmen kívül hagyja ezeket a szavazatokat. Emlékezhetünk, korábban a jelentéstevő maga kérte egy interjúban a potenciális tartózkodókat, hogy a szavazás ideje alatt inkább menjenek ki kávézni. És még rajtunk kérik számon a közös értékek és szabályok betartását? Ugyan már!” – írta Varga Judit.

A miniszter érdekesnek nevezte azt is, hogy a bírósági ítéletre egy ilyen “egyszerű” eljárásjogi kérdésben majdnem három évet kellett várni, miközben egy másik ügyben, a jogállamisági kondicionalitás rendelet rendkívül bonyolult kérdésében, maga az EP követeli a bíróság döntéshozatali folyamatának gyorsítását. “Enyhén szólva ellentmondásos” – fűzte hozzá.

Varga Judit kiemelte, a bíróság csütörtöki döntése semmilyen módon nem jelenti a Sargentini-jelentésben foglaltak tartalmi megerősítését, amelyet a magyar kormány “számos alkalommal cáfolt már szakmai és elvi szinten is”.

“Ahogy eddig, Magyarország a lojális együttműködés szellemében készen áll a párbeszédre a jogállamiság témakörét érintő kérdésekben is. A politikailag motivált boszorkányüldözéseket azonban továbbra is elutasítjuk” – írta az igazságügyi miniszter a bejegyzésben.