A visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik az, ha a bíróság a vizsgált időszakban még nem létező jogszabályi kötelezettség megkövetelésével dönt az indítványozó számára hátrányosan a kártalanítási igényről – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1698/2019. számú, bírói döntést megsemmisítő határozatában.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja fogvatartás körülményei miatti kártalanítás tárgyában hozott végzéseit.

Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények miatt kártalanítási kérelmet terjesztett elő 2017-ben. Az elsőfokú bíróság végzésével, amelyet a másodfokú bíróság is helybenhagyott, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kártalanítási kérelmet a fogvatartás 2009–2013 közötti időszaka tekintetében, arra való hivatkozással, hogy az indítványozó számára 2013-ban 30 napot meghaladóan biztosítva voltak a jogszabályban előírt fogvatartási körülmények. Ezzel, mivel akkor megszűntek az alapjogsértő fogvatartási körülmények, a 2017-ben beadott kérelme nem felelt meg a büntetés-végrehajtási törvényben foglalt, utóbb előírt beadási határidővel kapcsolatos követelményeknek.

Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy az igényérvényesítésre előírt 30 napos törvényi jogvesztő határidő (amelyet az alapjogsértő fogvatartási körülmények megszűnésétől kell számítani) 2013-ban, amikor egy időre megszűntek az alapjogsértő elhelyezési körülményei, még nem volt hatályban, az ezzel kapcsolatosan beiktatott átmeneti rendelkezéseket ugyanis 2017. január 1. napjától kellett alkalmazni.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eljáró bíróságok a büntetés-végrehajtási törvény átmeneti rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva olyan körülményt értékeltek az indítványozó terhére, amelyet 2017. január 1. napját megelőzően nem ismerhetett, azt teljesíteni nem tudta. Az eljáró bíróságok tehát a vizsgált időszakban még nem létező jogszabályi kötelezettség megkövetelésével döntöttek az indítványozó számára hátrányosan a kártalanítási igényről, ami a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik, így az Alkotmánybíróság a támadott végzéseket megsemmisítette.