Tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben – jelentette be a miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón, melyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egytt válaszolt az újságírói kérdésekre.

Orbán Viktor közölte: rendelet határozza meg, kikre terjed ki az intézkedés, ez még csütörtökön megjelenik.Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek a védekezésben részt vevők” – fogalmazott.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: “Ezt a szabadságot kifizetni nem lehet, ki kell venni, az a cél, hogy akik dolgoznak, pihenhessenek is.”

Elveszíti védettségi igazolványát, aki nem oltatja be magát a második adag vakcinával

Orbán Viktor elmondta, 137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját.

“Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határidő, és nem veszi fel az oltást, annak törölni fogják a védettségi igazolványát a nyilvántartásból” – mondta. Kifejtette, ez azt jelenti, hogy az érintett el fogja veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványát és az azzal járó kedvezményeket.

A kormányfő közölte, a kormány döntése értelmében jövő héttől átállnak a készenléti oltási rendre.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Magyarország egy-másfél hónappal előrébb jár a nyitásban, mint a többi európai ország.

Beolthatók a 12-16 évesek

A kormány szerdán döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását – jelentette be a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, a szülők hozzák meg a döntést. “Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást” – ismertette.

“Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek” – mondta Orbán Viktor.

Kiemelte: “Amíg nincs elég vakcina, állami felelősség az oltás, hiszen egy hiányt kell megszüntetni. Amikor eljön az a pillanat, hogy több oltóanyag van, mint ahány oltásra jelentkező, onnan az oltás egyéni felelősség, mert aki akarja, beoltathatja magát” – magyarázta.

A kormányfő mindenkit arra kért, hogy éljen az oltás lehetőségével, mert a járvány csak azoknak ért véget, akik beoltatták magukat. Hangsúlyozta: “A járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert az új fertőzöttek száma egyre gyorsabb ütemben csökken, és alacsony a pozitív tesztek aránya. Az oltásokat tekintve nagyon jól állunk, az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen van Magyarország” – közölte.

A gyereket nevelő szülők visszakaphatják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót

“A gyermeket nevelő szülők visszakaphatják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap szerdai konferenciáján, ahol a válság utáni biztonságosabb gazdaság megteremtéséről, a magyar kkv-szektor támogatásáról és a minimálbér emelésének lehetőségeiről is beszélt, valamint bejelentette, hogy két új operatív törzs jön létre, a külgazdasági- és külügyminiszter valamint a családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével.

A kormányfő a Magyarország újraindul! címmel megrendezett gazdasági csúcskonferencián kiemelte: “A gyereket nevelő családokat megviselte a koronavírus-járvány miatti válság, sok olyan család van, amelynek hozzá kellett nyúlnia a tartalékaihoz.”

Ezért ha sikerül elérni Magyarországon az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a miniszterelnök azt javasolja a kormánynak, hogy a gyermeket nevelő szülőknek 2022 elején adják vissza azt a személyi jövedelemadót, amelyet 2021-ben befizettek a költségvetésbe.

“Azt javaslom, hogy ezt ne szétosszuk, ne ide vagy oda tegyük, hanem egész egyszerűen adjuk vissza azoknak, akik megdolgoztak érte, akik ezt megkeresték, és utána befizették a költségvetésbe” – mondta.     

Hangsúlyozta: “A leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt, és az ez alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek visszaadni, hogy újra feltölthessék tartalékaikat.” A kormányfő számításai szerint ez 550-580 milliárd forintot jelent.

Orbán Viktor kiemelte: az szja visszatérítése egyszeri lesz, a járványhelyzet miatt van rá szükség. 

Növekvő minimálbér

Azt is hangoztatta: kétszázezer forintos minimálbérnek “kell lennie a horizonton”. Azonban figyelmeztetett – ha “rázúdítjuk” egy lépésben a 200 ezer forintos minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni, elbocsátások lesznek, és nem teljes foglalkoztatás, hanem munkanélküliség várható.

Ezért “ha magasabb minimálbért akarunk – 200 ezer forintot egy vagy két lépésben – akkor ehhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adni az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével– mondta.

Azt javasolta Parragh Lászlónak, az iparkamara elnökének, hogy “előre gondolkodva, egy vagy két vagy három évre akár”, kössenek átfogó megállapodást a minimálbér mértékéről, és a horizontot ne engedjék lejjebb, mint 200 ezer forint.

Kijelentette azt is: a 13. havi nyugdíj visszavezetésének folyamatát is végig kell vinni, a következő évben oda kell adni a 13. havi nyugdíj második heti részletét is.

Ha “választási költségvetést csinálunk”, akkor nem lesz újraindítás, ezért újraindítási költségvetést kell csinálni, ennek a szellemében “nyújtottuk be a 2022-es költségvetést” – mondta.

Kezdődik a gazdaság újraindítás szakasza

Bejelentette, lezárul a gazdaságvédelem szakasza, a gazdaság újraindításának szakasza jön, és két új operatív törzs jön létre: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezetésével a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével pedig a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs.
   
Úgy vélte, a hitelmoratóriumból nem lehet “kiugrani”, hanem csak értelmes menetrend szerint lehet kijönni belőle, ezért meghosszabbították szeptemberig, hogy legyen idő megállapodni, milyen változások legyenek. “Érthető, hogy a pénzügyekkel foglalkozók és a bankok mielőbb vissza akarnak térni a korábbi hiteltörlesztési rendhez, de óvatos kivezetési forgatókönyv kell, és ez még tárgyalások kérdése” – mondta Orbán Viktor.

“A dolgozó emberek száma ma 4,5 millió felett van, és ez csak 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 azonos időszakában volt” – mutatott rá. Hozzátette: “Idén nemcsak ezt az 50 ezer munkahelyet kell pótolni, hanem még egyszer ennyit szeretnének létrehozni.”

Nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról

Nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.

Orbán Viktor közölte: a nemzeti konzultáció célja, hogy egyetértési pontokat hozzanak létre a legfontosabb kérdésekben.

A kormányfő elmondta: “A konzultációban az emberek véleményét kérik majd arról, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintos szintre emeljék, azzal, hogy ennek ellentételezéseképpen adókedvezményeket kell adni a kis- és közepes vállalkozásoknak.

Hozzátette: “Emellett szeretnének megerősítést kérni az emberektől a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése, valamint a hitelmoratórium ügyében, illetve a migráció és a klímaadó kérdésében is.”