Befejeződtek a perbeszédek a Tasnádi-ügyben

2002.05. 2. MTI

Befejeződtek a perbeszédek a Tasnádi-ügyben a Pest Megyei Bíróságon csütörtökön; minden ügyvéd bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését, továbbá öt vádlott szólt az utolsó szó jogán és kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt.A bíróság május 16-ára tűzte ki a következő tárgyalást, melyen négy további vádlott felszólalása után várhatóan elsőfokú ítéletet hirdetnek a perben.

A súlyos erőszakos, illetve gazdasági bűncselekményekkel, továbbá bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolt Tasnádi Péter az utolsó szó jogán csütörtökön bírálta a rendőrséget és az ügyészséget. Az ellene folyó eljárást koncepciósnak nevezte, és Dreyfus, Mindszenty, Nagy Imre perét továbbá a bibliai József és Jézus példáját emlegette.

A koncepciót Pintér Sándor találta ki, mert gazdasági érdekei sérültek - jegyezte meg Tasnádi Péter a belügyminiszterre célozva.

Papp Csaba harmadrendű vádlott, akit bűnszervezeti tagsággal és erőszakos bűncselekményekkel vádolnak, az utolsó szó jogán egy kínai bölcset idézve úgy fogalmazott: ahol szándék van a büntetésre, ott lesz bizonyíték is.