Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes szerint az ügyészség törvénysértések sorát követte el a vele szemben folytatott nyomozás során. Nem vette jegyzőkönyvbe a neki nem tetsző tanúk vallomását, több fontos jegyzőkönyv hiányzik a bíróságnak átadott aktákból, s bizonyítékai szerint államtitkot sértettek az ügyészségi nyomozók. Az ügyészség illetékesei nem kívánták kommentálni Sándor szavait.
Minden vádpontban ártatlannak vallotta magát Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes, a négy éve megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) egykori operatív tisztje a Fővárosi Bíróság előtti büntetőperének kedden megkezdett tárgyalásán. Sándort a Fővárosi Főügyészség kétrendbeli vezető beosztású hivatalos személy által, egy esetben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel és hamis tanúzásra felbujtás bűntettének elkövetésével vádolja. Ha a felsorolt bűncselekményekben bűnösnek mondja ki Sándor Istvánt a bíróság, akkor halmazatban akár tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti. A per zárt ajtók mögött zajlik, miután az ügyészség 85 évre államtitokká minősítette az ügyiratokat.
Sándor István, aki a KBI operatív tisztjeként éveken át “Papa” fedőnéven gyűjtött adatokat az “olajos alvilág egyes csoportjairól”, azt mondta: az ügyészségi nyomozóhivatal koncepciós eljárást folytatott ellene, de még abban is számtalan törvénysértést követett el. Azon már meg sem lepődik, jegyezte meg, hogy az államtitokká minősített vádiratból már hónapok óta pontos idézeteket közöl a sajtó. Meglepte ugyanakkor, hogy az ügyészség egy időben két különböző, úgynevezett bűnügyi számon folytatott nyomozást ellene. Ez akkor derült ki, amikor az iratok áttanulmányozásakor megtalálta azt a levelet, amelyben az ORFK egyik osztályvezetője az általa irányított nyomozáshoz 2000. november 8-án kelt levelében “kölcsönkérte” egy tanú vallomását az ügyészségi nyomozóhivataltól. A tanú, akit Sándor “az ügyészség állandó ügyeletes koronatanújának tart”, a rendőrségen arra hivatkozva tagadta meg a vallomástételt egy rablási ügyben, hogy amit tudott, az ügyészségi nyomozó hivatalban már elmondta.
Tény, hogy az illetőt kihallgatták a “Papa” ellen folyó nyomozásban. Csakhogy az ügyészség, amikor 2001. január 10-én átküldte a szóban forgó tanúvallomást tartalmazó jegyzőkönyv hiteles kivonatát az ORFK-nak, nem arra a bűnügyi számra hivatkozott, mint amilyen szám alatt a “Papa” elleni nyomozás iratait nyilvántartják. És miközben az ellene folyó ügy titkos minősítésű, azon az átiraton, amellyel az egyik fontos tanú vallomását átadták a rendőrségnek, semmiféle titkosításra vonatkozó megjegyzés nem szerepel. Sándor szerint ennek azért van jelentősége, mert amikor a bíróságon betekinthettek a titkos iratokba, kiderült, hogy több, számára fontos tanú – köztük egykori parancsnokai Kiss Ernő dandártábornok és Tonhauser László ezredes – vallomásáról készült jegyzőkönyv eltűnt. Tudomása van továbbá olyan tanúkról is, akiknek a vallomását, miután az nem illett bele az ügyészség koncepciójába, nem is vették jegyzőkönyvbe. Szándéka szerint a bíróság előtt – egyebek között – velük fogja bizonyítani, hogy a vele szemben felsorolt vádak megalapozatlanok.
Sándor elmondta: beperelt egy újságírót, aki szerinte valótlanságok és rágalmak sorát írta le róla. A polgári perben ellenfele olyan, szigorúan titkos minősítésű iratokról készült fénymásolatokkal próbálta a bíróság előtt igazolni, hogy amit leírt igaz, amelyek csak az ügyészségi nyomozóhivatalból vagy az őt (mármint Sándort) korábban feljelentő rendvédelmi szervek védelmi szolgáltatótól kerülhettek ki. Amikor meglátta a szóban forgó dokumentumokat, mint mondta, ezt azonnal szóvá is tette. Titokban magnófelvételt készített azzal az újságíróval, aki az iratok alapján cikksorozatot írt az ő feltételezett gaztetteiről. A felvételen állítólag hallható, amint az újságíró elmondja, honnan, mely szervezetektől kapta a kérdéses iratokat. Időközben a belügyminiszter államtitoksértésért feljelentést tett az iratok kikerülése miatt ismeretlen tettesek ellen. Sándor szerint azonban semmi esély arra, hogy valaha is kiderüljön, kik próbálták meg a titkos iratok kiszivárogtatásával lejáratni őt a sajtóban. A belügyminiszter feljelentése ügyében ugyanis szintén az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja az eljárást. Azaz, az ügyészeknek önmaguk, de legalábbis saját kollégáik törvénysértéseit kellene leleplezniük.
Szerettük volna megkérdezni minderről az ügyészség illetékeseit, ám akiket elértünk, nem kívánták kommentálni Sándor István állításait.
