Az Európai Parlamanet ma szavaz arról az indítványról, mely tovább növelné az Eu tagállamok polgáraira vonatkozó személyes adatok védelmét. Lényegében egy, az USÁ-val történő megállapodásról van szó, mely alapján az amerikai cégek nagyobb védelmet lesznek kötelesek biztosítani az EU polgároknak, mint az amerikaiaknak. A korábbi un. “safe harbor” tárgyalásokban résztvevő U.S. Commerce Department azt tervezi, hogy nyilvános listát készít azokról a cégekről, melyek megfelelnek az EU elvárásainak. A most elfogadandó szabályozás természetesen az EU adatvédelmi direktívájának megfelelő tartalmú szabályozást vezet be, azonban jóval szigorúbb, mint amihez az USA cégei berendezkedtek. Kommentárok szerint az új helyzetben ez utóbbiak lassabban tudnak csak az európai piacokon tejeszkedni, mint eddig. Emellett kiemelik, hogy e normák befolyásolhatják az USA szövetségi törvényalkotását is. Az európai szabályozás szerint (személyes) adatot csupán pontosan meghatározott célra szabad gyűjteni, harmadik félnek azt kiadni tilos. Erre csupán akkor van mód, ha az érintett ehhez kifejezetten hozzájárul. E szabály megszegése miatt az érintett személy per indítására jogosult.