Egy amerikai szövetségi bíróság arra utasította a Dellt, hogy adja át tizennégy vezető beosztású munkatársa elektronikus levelezésének archívumát; a Dell ugyanis a bíróság szerint vonakodik együttműködni egy szabadalmi joggal kapcsolatos eljárásban.

A szabadalmi per a Dell és a Tulip Computers között folyik, immár 2000 novembere óta: a Tulip azzal a váddal perelte be a Dellt, hogy az lemásolta az alaplapokkal kapcsolatos technológia védett elemeit. (Ez az 1997-ben levédetett szabadalom az AT típusú számítógépekre és a hozzá szükséges alaplapokra vonatkozik.) A Tulip a szabadalomsértésért kártérítést követel a Delltől, s ennek a kártérítésnek az összege a Dell bevételeitől függene; a kártérítés alapja a per kezdetekor tizenhét milliárd dollár volt.