A fejlett technológia legnagyobb amerikai szakmai szerveződése, az American Electronics Association (AEA) felszólította a washingtoni szövetségi kormányzatot: vegye kézbe a központi jogszabályalkotás ügyét abban a kérdésben, hogy milyen személyes adatokat szabad gyűjteni az interneten.
Az Egyesült Államokban eddig sokkal inkább az üzleti vállalkozások “önszabályozásától” várták a megoldást arra, hogy az informatikai forradalom sodrában technikai értelemben hallatlanul kibővült adatgyűjtési lehetőségek ne sértsék a fogyasztóknak, az ügyfeleknek, a polgároknak a magánszféra szentségéhez és sérthetetlenségéhez fűződő jogos érdekeit.
Az Atlanti-óceán másik partján, az Európai Unióban ennél sokkal egyértelműbb és szigorúbb regulák érvényesek. E regulákat persze az a brüsszeli bürokrácia alkotta meg, amelynek “minden lében kanál” voltát Európában is sokan bírálják, és amelyet a “minél kisebb kormányzatot” követelő, republikánus amerikai divatirányzat alatt az Újvilágban ízekre szednének, ha ilyen aprólékos módon akarná részletezni az üzleti szempontokat háttérbe szorító adatvédelmi szabályokat.
Érdekes, hogy ezután éppen az önszabályozást eddig valósággal kultusszá emelő AEA állt elő a szövetségi jogalkotás igényével.
Az Egyesült Államokban az adatvédelmi előírások kaotikus voltához az a tény is hozzájárul, hogy az egyes tagállamokban nem feltétlenül azonos szabályok érvényesülnek, miközben az adatgyűjtés – az internet jellege folytán – nem ismer államhatárokat. Adott esetben más szabályok érvényesek az adatgyűjtő székhelyén, mint ott, ahol az lakik, akiről az adatot gyűjtötték.
Az AEA irányelvei szerint azoknak az internetes cégeknek, amelyek személyi adatot gyűjtenek a website-jukra látogatóktól, kötelességük lenne közölni, hogy mire használják a gyűjtött információt, és meg kellene adniuk a lehetőséget arra, hogy a website “felkeresője” megtilthasson bizonyos fajta felhasználásokat. Ilyen felhasználás lehet például, ha az internetes cég pénzért továbbadja ügyfeleinek címlistáját a legkülönbözőbb termékeket vagy szolgáltatásokat kínáló vállalkozásoknak, amelyek aztán kéretlen reklámüzenetekkel árasztják el a szóban forgó személyeket.
Európában széles körben adott az internetes ügyfelek ilyen értelemben vett választási lehetősége, mégpedig az esetek jelentős részében a nagyobb fokú védelmet biztosító “opt in” elv alapján. Ez azt jelenti, hogy bizonyos adatfelhasználás csak akkor lehetséges, ha azt az internetes ügyfél kifejezetten megengedte, arra “beiratkozott”.
Amerikában sokkal gyakoribb az “opt out” elv követése, vagyis sok esetben az internetes cégek “alapértelmezésnek” tekintik azt a vélelmet, hogy az adatszolgáltató ügyfél egyben hozzájárult a szolgáltatott adat legkülönfélébb felhasználásához, és ha mégsem ez a szándéka, akkor külön ki kell töltenie a “kiiratkozó” rubrikákat.
William T. Archey, az AEA elnöke szerint az amerikai “high tech szövetség” eljutott oda, hogy immár egységes szövetségi jogalkotást kér, mert az iparág szereplői egyre kevésbé képesek eligazodni a rájuk nézve érvényes jogi előírások között. “Csak a szövetségi kormány van abban a helyzetben, hogy egységes amerikai “privacy” szabványokat alkosson, és lépéseket tegyen a nemzetközi jogharmonizáció érdekében” – mondta Archey, és e kijelentésének második fele különös figyelemre méltó fordulat az amerikai technológiai ipar szemléletében. Eddig ugyanis úgy irtóztak az előírások nemzetközi összehangolásának gondolatától, mint ördög a tömjénfüsttől.
Egyes megfigyelők annak tulajdonítják a gondolkodásmód megváltozását, hogy tavaly a legtöbb amerikai internetes cégnek nagyon rossz éve volt. Az internetes üzletágat szinte minden nagy (sőt kisebb) cég létrehozta, hogy eleget tegyen a “divatelvárásnak”, de az elektronikus kereskedelem még nem hoz eleget a konyhára. Még a legsikeresebb vállalkozások is csak a hatalmas kezdeti beruházáshitelek lassú törlesztésének megkezdésével büszkélkedhetnek. A kevésbé tőkeerős vállalatok közül sokan kénytelenek voltak piacra dobni (marketingvállalkozásoknak felkínálni) jószerével egyetlen mobilizálható vagyonukat, az ügyfeleikről gyűjtött adatbázist. Így az adatkereskedelem és az adatvédelem szempontjainak ütközésére különösen sok példa akadt a 2000. esztendőben, rengeteg “privacy”-vonatkozású jogi villongás keserítette az internetes cégek életét.
Egyes adatvédelmi mozgalmak aktivistái ugyan üdvözölték az AEA fellépését a szövetségi törvény érdekében, ám az igényesebbek felhívták a figyelmet arra, hogy az AEA a minimálkövetelmények jegyében igyekszik elérni a szövetségi egységesítést, vagyis az átláthatóság megteremtése egyben meg is akadályozná az egyes államokat, hogy keményebb adatvédelmi előírásokat hozzanak. Így például az AEA az “opt out” elvet akarná a szövetségi törvény általános szabályává megtenni.
