Az Alkotmánybíróság elutasította azokat az indítványokat, amelyek az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénynek a közös lista állítására és az arra leadott szavazatok megosztására irányadó rendelkezései alkotmányellenességét állították – tudatta a testület kedden közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban és e határozata indokolásában is kiemelte: az alkotmány a választási alapelveken kívül nem tartalmaz rendelkezéseket a választójog gyakorlásának módjára nézve, ebből következően az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik a választási rendszer kialakítása és a választási eljárás szabályainak megállapítása során. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a közös lista esetén nem sérülnek az alkotmány rendelkezései. “A közvetlen szavazás alapelvének tartalma az, hogy a választópolgár az egyéni választókerület jelöltjére, illetve a területi listára közvetlenül szavaz. Ez az alapelv nem sérül közös lista esetén sem, mivel a választópolgár közvetlenül szavazhat a közös listára, amely nem más, mint az adott jelölő szervezet jelöltjeinek a listája” – áll a közleményben. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az egyenlő választójog alkotmányos elve sem sérül közös lista állítása esetén. A tájékoztatás szerint ennek az elvnek a tartalma az, hogy a választójognak a választópolgár szempontjából egyenértékűnek és a szavazatoknak közel azonos súlyúaknak kell lenniük. A testület kimondta, hogy közös lista esetén is ugyanúgy egyenértékűek az állampolgárok szavazatai, mint minden más lista esetén.