A rádió vezetése megalapozatlannak tartja a bíróság ez ügyben született, nem jogerős, első fokon meghozott ideiglenes intézkedését, ezért használják továbbra is a Megbeszéljük és a Krónika pont délben címeket.

Nem mond le a Magyar Rádió által névjegybitorklás miatt perelt műsorcímek használatáról a Klubrádió – közölte Bocskay Zsolt főszerkesztő az MTI érdeklődésére szerdán. Mint elmondta, megalapozatlannak tartják a Fővárosi Bíróság ez ügyben született, nem jogerős, első fokon meghozott ideiglenes intézkedését, ezért használják továbbra is a Megbeszéljük és a Krónika pont délben címeket. Bocskay Zsolt hangsúlyozta, az ügyben ítélet még nem született, hiszen az első tárgyalás jövő év januárjában lesz. A főszerkesztő megjegyezte, hogy az ideiglenes intézkedés során a bíróság nem vizsgálta például azt, megvalósult-e a Magyar Rádió által vélelmezett védjegybitorlás. Hozzátette: az ügy első tárgyalását a jövő januárban tartják. Sajtóhírek szerint a Magyar Rádió ez év március 19-én indított pert a Klubrádió ellen, mivel álláspontjuk szerint a Klubrádió rosszhiszeműen tett szert előnyre, amikor a közszolgálati adó műsoraiéhoz erősen emlékeztető címeket használt.