Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán azt a 32 éves férfit, aki alaposan gyanúsítható a Pim Fortuyn holland jobboldali politikus életét kioltó hétfői merénylet elkövetésével.

Az ügyben eljáró amszterdami törvényszéken az ügyészség gyilkosság és tiltott fegyverviselés miatt indítványozott vádemelést Volkert van der Graaf ellen, a bíró pedig indokoltnak minősítette tíznapos előzetes letartóztatásba helyezését. Törvényszéki illetékesek szerint a gyanúsított semmilyen nyilatkozatot nem tett a rövid eljárás alatt, és tettének indítékai továbbra is ismeretlenek. Fortuyn pártja, a Pim Fortuyn Listája szerint Graaf egy környezetvédő mozgalom aktivistájaként dolgozott, amelyben az ipari módszerekkel folytatott állattenyésztés és az állatok szőrméjük miatti tenyésztése elleni harc szervezése volt a feladata. A meggyilkolt politikus programjában az is szerepelt, hogy fel kell oldani a prémes állatok tenyésztésére a holland kormány által januárban elrendelt tilalmat. Rotterdamban szerdán is több százan álltak sorban a polgármesteri hivatal előtt, hogy aláírják a részvétnyilvánításra megnyitott íveket. Fortuyn Rotterdamban élt, s ott aratta első látványos politikai sikerét is, amikor a márciusi helyi választásokon pártja az első helyen végzett, s 17 tanácsnoki helyet szerzett a 45 fős városi képviselőtestületben.