A dán elnökség fő törekvése lesz a tárgyalások lezárása

Az uniós elnökség átvételére készülő Dánia ambiciózus forgatókönyve szerint már október végére le kellene zárni valamennyi, ma még nyitott fejezetet a bővítés első körébe sorolt tíz tagjelölt mindegyikével – kivéve a három “pénzes” témakört, azaz a mezőgazdaság, a regionális támogatások és a költségvetés dossziéját. Az október végén esedékes brüsszeli EU-csúcson azután (immár az új német kormány részvételével) sikerülhet tető alá hozni a részletes uniós álláspontot ebben a három fejezetben is – fejtette ki tagjelölt országbeli újságírók előtt Liselotte Plesner, a koppenhágai külügyminisztérium EU-bővítési ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője.

Dán remények szerint az ezt követő hetek során a három fejezetről a tagjelöltekkel is sikerül megegyezni, s a december közepén esedékes koppenhágai csúcsra már csak a megállapodások ünnepélyes szentesítése maradna. “Tudjuk, hogy ez nagyon optimista menetrend, de a lehető leggyorsabb tárgyalászárásra törekszünk, mert a dán elnökség prioritása a bővítés” – szögezte le Plesner.

További részletek: Világgazdaság