Autó vásárlásánál nem árt résen lenni, nehogy lopott járművet vegyünk. Ennek elkerülésére egy magyar cég létrehozta saját programját, amely a mobiltelefonok SMS-ein keresztül bárki kíváncsiságát ki tudja elégíteni.

A Videoton Software Kft. saját programot fejlesztett ki annak érdekében, hogy a személygépkocsik eredetiségét mindenki gyorsan megvizsgáltathassa. A szoftver a Belügyminisztérium központi nyilvántartásából kérdezi le az adatokat, melyek hamarosan SMS-en keresztül is elérhetővé válnak. A lehetőséget a Videoton Software Kft. ügyvezető igazgatója, Igaz Gábor jelentette be hétfőn, egy sajtótájékoztató keretein belül. A szolgáltatást a lakossági igények kielégítésére hozták létre, az ezt kiszolgáló rendszer technikailag már kész. Az MTI értesülései szerint a BM Központi Adatfeldolgozó Hivatal napokon belül sort kerít az üzenet továbbításáról szóló megállapodások aláírására a GSM-szolgáltatókkal. Minden lényeges információt közöl a rendszer a felhasználóval: a megvásárolandó autó rendszáma alapján a jármű gyártmányán, típusán, színén kívül azt is, hogy az autó körözés alatt áll e vagy sem.