Pólódöntő:a rendőrség is nyomoz

2002.05.22. Index

A X., Kerületi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság büntette miatt eljárást indított a vasárnapi, a Kőér utcai uszodában megrendezett Dominó-BHSE-Vasas-Plaket vízilabda bajnoki döntőn kitört verekedés miatt.

Mint ismert: a találkozón másfél perccel a lefújás előtt tömegverekedés alakult ki a játékosok között a medencében, melynek következtében a Domino olimpiai bajnok játékosa, Kiss Gergely ötszörös arccsonttörést szenvedett. Ezek után némiképp meglepetésre a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága hivatalból indított eljárást csoportos garázdaság bűntette elkövetésének alapos gyanújával ismeretlen tettesek ellen. Az Index érdeklődésére a X. Kerületi Rendőrkapitányságon nem kívántak részleteket elárulni a nyomozásról. Így egyelőre nem tudni, milyen forrásból értesültek a vízilabda-mérkőzésen történekről. Az sem nyilvános, milyen nyomozati cselekmények várhatók - vagyis például kiket akar meghallgatni rendőrség. A vizsgálati osztály vezetője mindössze annyit közölt, hogy várhatóan tizenöt nap múlva tudnak érdemi információkkal szolgálni. Az eset után vizsgálatot indított a szövetség is, melynek értelmében a Vasas szakosztályigazgatója, és edzője Méhes Jenő, illetve Somossy József, valamint Szívós (Honvéd), továbbá Varga Tamás, Varga Zsolt és Mátyás Zoltán (Vasas) mellett Hesz Máté (Vasas) ellen is fegyelmi eljárást kezdeményez a versenybíróság.

  • kapcsolódó anyagok
RENDŐRSÉG