Rongálás és garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt kihallgatták Orbán Győző gánti bányatulajdonost védője jelenlétében, kedden a bicskei rendőrkapitányságon – tájékoztatta az MTI-t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

R. Szabó Ágnes elmondta: a volt miniszterelnök apja ellen Dezső Tamás, a Magyar Hírlap fotóriportere feljelentése alapján indítottak eljárást. Orbán Győző nem élt panasszal a gyanúsítás ellen. Kihallgatása során az általa elmondottak azonban eltértek a fotóriporter által a feljelentésben foglaltaktól. A fényképezőgépben az ügyben felkért szakértő elsődlegesen 165 ezer forint kárt állapított meg. Dezső Tamás azért tett feljelentést a volt miniszterelnök apja ellen, mert az – a fotóriporter elmondása szerint – május 17-én a gánti kőbánya előtt rövid szóváltást követően elvette és földhöz vágta fényképezőgépét, miután ő közterületről felvételeket készített Orbán Győző gánti kőbányájáról.