Alternatív javaslatot dolgoztak ki az APEH Bűnügyi Igazgatóságán jövőbeli működésük feltételeire, amit jövő hét kedden mutatnak be a Pénzügyminisztériumnak – értesült az MTI.

A Népszabadság információja szerint az adóhivatal vezetői is rokonszenveznek a beterjesztendő megoldással, ám mivel a szervezet megszüntetése a koalíciós pártok választási ígéretei közé tartozott, kétséges a siker.

A tervezet egyébként azért száll síkra, hogy maradjon önálló szervezetben az adónyomozás, de felügyeletét az adóhivatal elnöke helyett a Pénzügyminisztérium lássa el. Így megmaradhatna az adónyomozók önállósága, akik az európai uniós csatlakozást követően egyesülnének az átszervezett vámosokkal.

Jelenleg azonban az adónyomozók beolvasztása a rendőrségbe vagy a vám- és pénzügyőrségbe gyakorlatilag az adónyomozás megszűnését jelentené – vélik a bűnügyi igazgatóság vezetői. A három éve működő szervezet 1999 februárja óta mintegy 54 milliárd forint kárt okozó bűncselekményt tárt fel, amiből 8,1 milliárd forintot biztosított is. A kármegtérülési mutató az elmúlt három évben 9,7 százalékra nőtt az 1994 és 1998 közötti 6,1 százalékról.

A bűnügyi igazgatóság szerint titkos nyomozásokra is szükség van, ami az alkotmány értelmében megengedhető. Problémát az okoz, hogy a rendőrségi törvény alapján végezhető tevékenységet csak a parlament kétharmados jóváhagyásával végezhetnék, ezt a döntést azonban az előző kormány egyszerű többséggel hozta meg.