Lomnicit javasolja Mádl az LB élére

2002.06.17. origo

Lomnici Zoltánt javasolja a köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A négy parlamenti párt támogatja az elnökhelyettes elnökké való megválasztását.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökhelyettesét, Lomnici Zoltánt javasolja Mádl Ferenc köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság élére. Az LB mostani elnök-helyettese kezdettől szerepelt Mádl jelöltjei között, és mint az [origo]-nak nyilatkozó pártelnökök korábban elmondták, mind a négy parlamenti párt elfogadhatónak tartja megválasztását.

Solt Pál jelenlegi LB elnök mandátuma június 25-én lejár. Solt az egyetlen közjogi méltóság, aki a rendszerváltás óta betölti hivatalát. Múlt hét szerdán a négy parlamenti párt elnöke külön-külön tárgyalt a köztársasági elnökkel. Hétfőn a négy párt képviselői közösen tárgyaltak Mádllal, és megállapodtak Lomnici megválasztásában. Az új elnök személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, és a parlamentnek kétharmados többséggel kell elfogadnia a jelöltet.

Korábban Mádl Lomnici mellett Solt Pál mandátumának meghosszabbítását is fontolgatta, és felmerült az MSZP javaslata alapján Zanathy János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalvezetőjének jelölése is. Lomnicit azonban mind a négy párt támogatta, így várhatóan őt választják meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének.