Egy forintért adta bérbe a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a várpalotai Zichy-kastélyt egy magánalapítványnak a következő tíz évre. A TV2 értesülései szerint a kastélyt a helyi honvédelmi alakulat használta, de a minisztérium az előző kormány távozása előtt átengedte a Trianon Múzeum Alapítványnak.

A Honvédelmi Minisztérium egyik főosztályvezetője még májusban faxon utasította a várpalotai központi lőtér parancsnokságát, hogy másnap reggel kilenc órakor adja át a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak az alakulat kezelésében lévő Zichy-kastélyt – értesült a TV2. A levélben a főosztályvezető arra hivatkozott, hogy Szabó János miniszter egyetért a kastély átadásával, amelyet addig a helyi katonai alakulat használt. A miniszter nem küldött határozatot a döntésről. A katonáknak szinte kipakolni sem maradt idejük.

A Tények értesülései szerint a kastélyt a Trianon Múzeum Alapítvány vette bérbe a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól. A közhasznú szervezet tíz évre egy forintos, jelképes bérleti díjat fizet a kastélyért, ahol múzeumot létesít. A várpalotai önkormányzat jövő héten tárgyal a magánhasználatba került kastélyról. A testület több tagja is elképzelhetőnek tartja, hogy bíróság előtt megtámadják az egyforintos bérleti szerződést.