A gázellátásról szóló törvény ősz közepén születhet meg, miután a tervezet augusztusban kerül a kormány, szeptemberben pedig a parlament elé – közölte Szalay Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára egy pénteki energiapolitikai fórumon, Budapesten.

Elmondta: az előző kormány által kidolgozott törvénytervezeten az új gazdasági tárca már több változtatást végrehajtott, s augusztusig még további módosítások várhatóak.

Az államtitkár az eddigi változtatások közül legfontosabbként az eredeti tervezetből hiányzó árképzési alapelvek rögzítését, az elkövetkező időszak lényeges módosításai közül pedig az indokolatlanul magas szintű döntési hatáskörök racionalizálását említette.