Legkésőbb a jövő hét elején benyújthatják a parlamentnek azt a közös, koalíciós képviselői indítványt, amely az egykori titkosszolgálati iratok nyilvánosságával kapcsolatos – közölte a kormányszóvivő a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: az indítvány benyújtói között Medgyessy Péter miniszterelnök neve biztosan szerepel majd, és várhatóan az előterjesztők között lesz Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető és Mécs Imre szabad demokrata honatya is. – A törvénymódosítás célja az, hogy a volt titkosszolgálati iratokkal soha többet senki ne manipulálhasson, azok ne lehessenek kisstílű politikai zsarolás eszközei – tette hozzá. Gál J. Zoltán közölte: a miniszterek szerint a javaslatnak tartalmaznia kell a teljes körű hozzáférést, a kutathatóság biztosítását, az irategyesítés lehetőségét, valamint azt, hogy az iratok kezelése a nyilvános levéltárakra vonatkozó szabályok alapján történjen. – Ezen alapelvek érvényesítése döntően és elsősorban a közélet szereplőire kell, hogy vonatkozzon – tette hozzá a kormányszóvivő, megjegyezve: a közélet szereplőjének számít az, aki az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök előtt tesz esküt.