Csökken az illegális szoftverhasználat Magyarországon

2002.06.24. Prím

Tavaly az előző évhez képest 3 százalékkal kevesebb illegális szoftvert használtak Magyarországon - mondta Sebők Erzsébet, a BSA Magyarország főtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

A főtitkár közölte: 2000-ben Magyarországon az illegális szoftverhasználat aránya még 51 százalék volt, tavaly 48 százalékra mérséklődött. A magyarországi trenddel szemben a világon az illegális szoftverhasználat 1999-től ismét emelkedik, 2001-ben elérte a 40 százalékot. A Business Software Alliance (BSA) felmérése szerint az illegális szoftverhasználat miatt bekövetkezett árbevétel-veszteség dollárban számolva a múlt évben elérte a 10,97 milliárd dollárt. Ez az összeg 6,7 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Az Üzleti Szoftver Szövetség szerint az illegális szoftverhasználatból származó kár csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy 2001-ben a dollár árfolyama erős volt a helyi valutákhoz képest, és így a szoftverárak csökkentek. A szoftvergyártók a legnagyobb veszteséget Ázsiában és Nyugat-Európa országaiban szenvedték el.

A nyugat-európai régió országai közül több államban is emelkedett az illegális szoftverhasználat. Legnagyobb mértékű emelkedés volt Franciaországban és Németországban, ahol 40-ről 46 százalékra, illetve 28-ról 34 százalékra emelkedett az arány. A legtöbb illegális szoftvert Görögországban használják, itt az arány 64 százalékos. A BSA számítása szerint Nyugat-Európában az illegális szoftverhasználat a múlt évben 2,6 milliárd dollár kárt okozott a gyártóknak. A kelet-európai régióban a Szovjetunió utódállamaiban használják a legtöbb illegális szoftvert, és az előző évhez viszonyítva itt emelkedett legnagyobb mértékben arányuk is. A feketeszoftverek aránya Ukrajnában és Oroszországban a legnagyobb, 87 százalék. Emellett azonban több más országban is emelkedett az illegális szoftverhasználat aránya, például Horvátországban, ahol az arány 67 százalék, vagy Szlovéniában, ahol 46 százalék.

Magyarországon ugyanakkor a BSA a tavaly előtti levélkampányának eredményeként a múlt évben már mérséklődött az illegális szoftverhasználat. Magyarországon a BSA adatai szerint 2000-ben 41 millió dollár kárt okoztak az illegális szoftverhasználók, míg a múlt évben az elmaradt haszon 26 millió dollárt tett ki. Dr. Ormós Zoltán, a BSA jogi képviselője közölte: a szervezet által indított úgynevezett tűzszünetkampány már a második megyében zárult le. Fejér megyében, ahol május végén fejeződött be a kampány, Székesfehérvár térségében 6-7 feljelentést tett a szervezet, míg Dunaújvárosban 2-3 cég ellen kezdeményezett rendőrségi eljárást a BSA Magyarország. Ugyanakkor az Üzleti Szoftver Szövetség szerint a két Fejér megyei nagyváros térségében összesen mintegy 30 cég használhat illegális szoftvereket.

A jogi képviselő leszögezte ugyanakkor, hogy a BSA egyesületként működik és nincs több jogosítványa, mint egy állampolgárnak, azaz az illegális szoftverhasználat ellen csak úgy léphet fel, hogy felhívja a rendőrség figyelmét a szabálytalanságokra, jogsértésekre. Dr. Ormós Zoltán szerint a BSA Magyarország még nem használta ki a szerzői jogi törvény adta lehetőséget, amelynek 16. szakasza 7. bekezdése alapján a jogtulajdonos kérésére a felhasználó köteles tájékoztatást adni a felhasználás módjáról.

  • kapcsolódó anyagok
SZOFTVER
BSA