Az elsőfokú ítélet alapján a volt MDF-es, majd kisgazda képviselőnek 2 millió forintot kell fizetnie.

Az SZDSZ által Horváth Béla ellen indított személyiségi jogi perben a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét. Eszerint az alperes a 2001. november 2-i és november 9-i sajtótájékoztatóján, valamint egyéb nyilatkozataival az SZDSZ személyiségi jogait megsértve valótlanul állította, hogy a párt 800 millió Ft-os adósságot halmozott fel, mérleghamisítással, továbbá a párttörvény durva megsértésével a bevallott összeg kétszeresét költötte választási kampányra, be nem vallott összegeket fordított kampánycélokra, valamint, hogy a 800 millió Ft-os adósság felszámolása során bűnt bűnre halmozott.

Ugyancsak személyiségi jogsértést megvalósító módon, valótlanul állította
Horváth Béla, hogy az SZDSZ Zuglóban zugértékesít, mutyizik. Valótlanul és sértő módon állította, hogy az SZDSZ székházügyletét a panama gyanúja lengi körül. Jogsértő és valótlan az az alperesi nyilatkozat, amely szerint az SZDSZ 70 millió Ft-os elhatárolt veszteséget tüntetett el pénzügyi tranzakciókkal, valamint, hogy részvényt vásárolt volna, illetve tiltott pénzügyi tevékenységet folytatna.

Az alperes azzal is személyiségi jogot sértett, hogy az SZDSZ cége fedezetlen váltót bocsátott volna ki, illetve, hogy a váltóügyletet jogellenesen elhallgatta volna. Az SZDSZ kereseti kérelmének megfelelően az elsőfokú bíróság maradéktalanul, 15 pontban állapította meg az alperes személyiségi jogot sértő magatartását. A bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, és kötelezte, hogy az SZDSZ-nek a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Blikk című napilapokban közétett, valamint az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban az alperes a saját költségén adjon elégtételt. A bíróság kötelezte Horváth Bélát 2 millió forint és kamatai nem vagyoni kártérítés, valamint perköltség megfizetésére.