A Fidesz Lendvai utcai székházában tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján lemondott Pokorni Zoltán a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője. Pokorni lemondását azzal indokolta, hogy apja az 1956-os forradalom után az állambiztonságnak dolgozott.

Mint az tegnapi számában a Népszabadság megírta, a Budapest TV hétfő esti Kimondva Kimondatlanul című műsorában Meruk József azt állította, hogy az egyik ellenzéki párt prominens képviselőjének édesapja 1953-tól Pákozdi József néven rendszeresen jelentéseket küldött az állambiztonsági szerveknek. Meruk a hétfő esti műsorban elmondta: információi szerint a férfit 1953-ban 12 év börtönre ítélték államellenes szervezkedés vádjával, és 1956-ban a forradalom bukását követően válaszút elé került: vagy újabb 9 év börtön vár rá, vagy aláírja a beszervezési nyilatkozatot. A jelenlegi ellenzéki képviselő édesapja az utóbbit választotta.

Pokorni Zoltán megrendülten mondta el, hogy a Népszabadság keddi írása után, 40 éves korában szerzett tudomást édesapja állambiztonsági múltjáról. Felhívta édesapját, aki megerősítette a Budapest TV adásában lehangzottakat és a Népszabadságban megjelenteket. “Ezek után úgy döntöttem lemondok pártelnöki funkciómról és a frakcióvezetői posztról. Időre van szükségem, hogy átgondoljam az eseményeket” – mondta Pokorni. Elmondta, hogy a pártelnöki poszton Áder János alelnök, a frakcióvezetői tisztségben pedig valószínűleg Deutsch Tamás, a képviselőcsoport helyettes vezetője követi. A Magyar Nemzet információi szerint Pokorni Zoltánt pártja arra kérte, hogy folytassa munkáját.

  • Nem kívánom senkinek, hogy negyven évesen értesüljön ilyesmiről – mondta Pokorni. Közölte: noha sem erkölcsi, sem politikai okok nem kényszerítik lemondásra, mégis megválik posztjaitól. – Nem tudom ezt a feladatot, ezt a munkát így végezni tovább – hangsúlyozta. Elmondta, hogy édesapja múltjáról a családtagok közül egyedül édesanyja szerzett tudomást. Közlése szerint a szülei 1972-ben elváltak. Mint hangsúlyozta: édesanyja soha egyetlen szóval sem utalt házassága megromlásának okára. Pokorni Zoltán úgy fogalmazott, hogy édesapját 1989-ig zsarolták, soha nem tudott kitörni ebből az ördögi körből.
  • Meruk Józsefnek, az MSZP volt kampányfőnökének köszönhetően én negyven évesen tudtam meg, hogy édesapám, aki számomra erkölcsi mérce volt, 33 éven keresztül a nemzetbiztonságnak készített jelentéseket – fogalmazott Pokorni Zoltán. A politikus álláspontja szerint a Népszabadság híre azt kívánta üzenni neki, hogy maradjon csendben, jobb, ha nem foglalkozik az ügynöktémával. – Én azonban nem teszem meg senkinek azt a szívességet, hogy ilyen csapdában vergődjek – szögezte le.

Mint mondta, eddig nem volt benne indulat vagy érzelem az egykori ügynökökkel, szigorúan titkos ügynökökkel szemben, most viszont van. – Márpedig egy pártot nem lehet indulatvezérelten irányítani – tette hozzá. Pokorni Zoltán szavai szerint nem képes munkáját úgy végezni, hogy a parlamenti patkó másik oldaláról öblös hangon bárki átkiabálhasson, és azt mondhassa: kérdezd meg apádat, kicsoda. Közlése szerint édesapjától 1989-ben sokadik tartótisztje úgy köszönt el, ő most Franciaországba távozik, “de tudja jól Pákozdi-Pokorni úr, ha mi üzenünk, mi a dolga”.