Az Egri Városi Bíróság jogerősen felmentette az adócsalás és a csempészet bűncselekményének vádja alól Szabó István olajvállalkozót a nyolc évig tartó eljárást követően. A bíróság ugyanakkor számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt elmarasztalta a vádlottat és ezért 228 ezer forintnyi pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A büntetés összege 76 napi elzárással egyenlő; a vádlott pedig éppen ennyi időt töltött előzetes letartóztatásban, vagyis a pénzt nem kell megfizetnie. Az 1996-ban benyújtott vádirat szerint a férfit összesen mintegy 500 millió forint összegű adócsalással, számviteli fegyelem megsértésével és csempészettel vádolta a Heves Megyei Főügyészség. A vádlott már az első tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy csupán részben, a számviteli fegyelem megsértésében érzi magát bűnösnek.

A nyolc évvel ezelőtt elkészített vádirat szerint Szabó István, mint egyéni vállalkozó, 1991 novemberétől foglalkozott ásványi olajszármazékok kereskedelmével. Ekkor még csupán 3 benzinkútja volt, ám 1993. szeptemberi letartóztatásakor már 106 üzemanyagtöltő állomás felett rendelkezett, amelyek részint saját tulajdonában voltak, részint bérelte azokat. Először az ÁFOR-tól és a MOL-tól vásárolt olajtermékeket, majd később más cégekkel is kapcsolatba került és a FÁK országokból is importált.

Tevékenysége során azonban – állította a vádirat – összesen 7,1 millió liter gázolajjal többet értékesített, mint amennyit beszerzett, miközben háztartási tüzelőolajból 13 millió literrel kevesebbet adott el, mint amennyi vásárolt, ily módon 79 millió forint fogyasztási és 84 millió forint forgalmi adó befizetését mulasztotta el. Emellett 3 millió kilogrammnyi gázolajat, háztartási tüzelőolajként vámoltatott el, miáltal 262 millió forint fogyasztási adó és 98 millió forint forgalmi adó megfizetése alól mentesült törvényellenesen.

A bíróság az adócsalás vádjával kapcsolatban úgy döntött, hogy az minden kétséget kizáróan nem bizonyítható, a csempészetet pedig az ítélet indoklása szerint azért nem követte el a vádlott, mert a per során a vámszakértő megállapította, a vádirat törvénysértő és nem jogerős vámhatározatok alapján született. Az ítéletet ügyész és vádlott egyaránt tudomásul vette, ezért az jogerőre emelkedett. Az ügyről egyébként annak idején, mint az egyik legjelentősebb olajbűntettről számolt be a sajtó, azután, hogy Szabó Istvánt kommandós akció keretében őrizetbe vették.