Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi bizottságának szocialista elnöke pontosításra visszaküldte Török Zsolt és Arató Gergely MSZP-s képviselőknek azt a beadványt, amelyben vagyon-, jövedelem- és érdekeltségi nyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását kezdeményezték Orbán Viktor volt miniszterelnök ellen.

A bizottsági elnök csütörtökön az MTI-nek azt mondta: áttanulmányozta az eddigi vagyonnyilatkozati eljárásokat, és ezek alapján megállapította, hogy a két szocialista képviselő beadványa hiányos, mert nem derül ki a dokumentumból, hogy a volt kormányfő vagyonnyilatkozatának mely pontjainál látnak ellentmondásokat. Géczi József Alajos szerint ezeket pontosan meg kell jelölni. Arató Gergely az MTI-nek elmondta: a lehető legrövidebb időn belül megteszik a pontosítást. Géczi József Alajos elmondta: ha megérkezik hozzá a képviselők kiegészítése, akkor felkéri Orbán Viktort, hogy nyilatkozzon az ügyben. Hozzátette, hogy amennyiben a volt kormányfő ezt nem teszi meg, akkor indulhat vagyonnyilatkozati eljárás ügyében.