Az Országgyűlés tegnap 315 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta a miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról szóló – MDF-es képviselők által benyújtott – határozati javaslatot.

A nyolctagú, paritásos bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, de legfeljebb 2002. augusztus 15-ig tart. A zárószavazást megelőzően a képviselők elutasították az alkotmányügyi bizottság kapcsolódó módosító javaslatát, amely szerint szeptember 15-ig működhetett volna a vizsgálóbizottság. Kuncze Gábor (SZDSZ) felszólalásában házszabályellenesnek nevezte az indítványt, amelyet frakciótársa, Eörsi Mátyás javaslatára fogadott el az alkotmányügyi bizottság. Eörsi Mátyás az alkotmányügyi bizottság által benyújtott, a testület ülésén általa is támogatott kapcsolódó módosító javaslat kapcsán úgy vélte: az politikailag helyes és morálisan is védhető. – Az a probléma, hogy az alkotmányügyi bizottság, amely Demeter Ervin képviselő indítványát elutasította, csak akkor lehetett volna konzekvens, ha nem tesz hasonló tartalmú indítványt – fűzte hozzá, megjegyezve: erre csak koherencia-zavar esetén lett volna lehetőség. Répássy Róbert (Fidesz) szerint felébredt az SZDSZ lelkiismerete, amikor az alkotmányügyi bizottságban megszavazta, hogy tovább működhessen a Medgyessy Péter múltját vizsgálóbizottság.

Az Országgyűlés határozott a miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgálóbizottság tagjairól. Ennek értelmében a testület elnöke Balogh László (MDF), alelnöke Toller László (MSZP) lesz. A grémiumban helyet kap Csiha Judit (MSZP), Vadai Ágnes (MSZP), Körömi Attila (Fidesz), Nyitray András (Fidesz), Simicska István (Fidesz) és Bőhm András (SZDSZ). A parlament döntése értelmében Mécs Imre (SZDSZ) lesz az elnöke, Demeter Ervin pedig az alelnöke a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés megalakulását követően kormányzati politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit vizsgáló bizottságnak. A testület tagjává választották Dávid Gyulát (MSZP), Simon Gábort (MSZP), Tóth Károlyt (MSZP), Kovács Zoltánt (Fidesz), Répássy Róbertet (Fidesz) és Csáky Andrást (MDF). A parlament Farkas Imrét (MSZP) választotta Keller László (MSZP) helyére az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő eseti bizottság tagjává.