Brüsszel, 2001. február 13. (MTI) – A szerzői jogok védelmével kapcsolatos európai uniós irányelvről tartandó szavazás előtt számos világhírű szerző, előadóművész és producer azzal a felhívással fordult az Európai Parlamenthez, hogy a kultúra és a művészi kreativitás érdekeit szem előtt tartó döntést hozzon.
Az EU közvetlenül választott képviselőtestülete szerdán szavaz az irányelvről, amely arra hivatott, hogy a szerzői jogokra vonatkozó szabályozást hozzáigazítsa az internetes korszak viszonyaihoz. Az alkotók szerint azonban a tervezetnek még mostani formájában is súlyos fogyatékosságai vannak, s ez jogaikat fenyegeti.
Sir George Martin, a Beatles egykori producere kedden Strasbourgba utazott, hogy személyesen adjon nyomatékot a művésztársadalom aggodalmainak. Európa kulturális sokszínűségét világszerte elismerik, és ennek az irányelvnek éppen az volna az egyik célja, hogy a kontinens továbbra is megfelelő feltételeket biztosítson a művészeknek alkotómunkájuk folytatásához – mondta. Aggasztónak nevezte, hogy ennek ellenére egyesek a szerzői jogok kikezdésére akarják felhasználni a jogszabályt.
Az EU miniszteri tanácsában tavaly született politikai megállapodás az irányelvtervezetről, de azóta számos olyan módosító javaslat merült fel – még a legutóbbi időkben, közvetlenül a szavazás előtt is -, amelyek az alkotók szerint elfogadhatatlan mértékben gyengítenék jogaik védelmét.
A viták forrása ez esetben is az internetes lehetőségek viharos gyorsaságú bővülése. Az MP3-as fájlformátum és a Napsterhez hasonló cégek jóvoltából szinte bárki úgyszólván bármilyen zenei felvételhez ingyen hozzájuthat, legalábbis egyelőre. Ezek interneten keresztül történő terjesztése megélhetéseket tesz tönkre – jelentette ki Jay Berman, a világ lemezkiadó cégeinek érdekeit képviselő nemzetközi szövetség, az IFPI elnöke.