A felsőoktatási felvételi eljárás tervezett módosításáról

2002.07.11. OFI

Az Oktatási Minisztérium vezetői több felsőoktatási fórumon kifejtették azt a szándékukat, hogy a 2003-tól érvényes felsőoktatási felvételi eljárás korábban bejelentett változásai közül bizonyos elemek - a jelentkezőket kedvezőbb helyzetbe hozó - módosításokkal lépjenek hatályba. A változásokról a sajtó többször is hírt adott. Az így felkeltett érdeklődés kielégítésére röviden összefoglaljuk azokat a javaslatokat, amelyeket az Oktatási Minisztérium a kormány elé kíván terjeszteni, illetve ismertetjük a felvételi rendszer azon elemeit, amelyeknek a módosítását javasolja.

A legfontosabb a javaslatok közül az, hogy a kötelező két tantárgyas felvételi vizsga alól a felsőoktatási intézmény saját döntése alapján mentesítheti a jelentkezőit. Ebben az esetben a középiskolai teljesítmény alapján (hozott pontok) kerülhet mindenki a rangsorba és nyerhet felvételt. Ez a változás nem érinti a vizsgatárgyakat, amelyeket a felsőoktatási törvény előírásai alapján két évvel korábban bejelentett az Oktatási Minisztérium, viszont a vizsga alól felmentést lehet adni.

Változtatni tervezi az Oktatási Minisztérium a hozott pontok rendszerét olyan értelemben, hogy a kötelezően előírt négy vizsgatárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, idegen nyelv, történelem) valamint az érettségi osztályzataiból számított pontok nem változnak, viszont egy tantárgyat minden jelentkező szabadon választhat.

A többletpontok egységes számítási módja nem változik, továbbra is 5 pontot adhatnak a nyelvtudásért, 3 pontot a szakmai képzettségért és 3 pontot a sportteljesítményért a felsőoktatási intézmények, viszont mérlegeli a minisztérium annak a lehetőségét, hogy a többletpontok felső korlátját megszüntesse.

Annak érdekében, hogy csak megfelelő felkészültségű hallgatók kerülhessenek be a felsőoktatásba, a tervek szerint egységes minőségi korlát (a felvételi teljesítmény %-ában kifejezett minimum pont) kerül bevezetésre az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzésre egyaránt.

A felvételi eljárás egészéről, azon belül elsősorban a fenti témákról folyik a szakmai egyeztetés, a közvélemény a felvételi ponthatárok megállapítását követő miniszteri sajtótájékoztatón kap részletes tájékoztatást.

  • kapcsolódó anyagok
FELSŐOKTATÁS
OKTATÁSÜGY