Harmadszor törtek be Dragan Mikerevic bosznia-hercegovinai miniszterelnök szarajevói lakásába.

Az ismeretlen tettesek behatoltak az európai integráció, valamint az ipari miniszter ugyanebben a házban található lakásaiba is. Kisebb pénzösszegeken kívül semmi nem tűnt el – közölte a szarajevói rendőrség. A bosznia-hercegovinai kormány felszólította a rendőrséget, hogy mielőbb derítsen fényt a rejtélyes betörésekre. Közleménye szerint a bűncselekmények összefüggésben lehetnek a boszniai olajpiac tervezett új szabályozási rendjével, amelynek bevezetését Mikerevic szorgalmazza, számos politikus azonban ellenzi. Megfigyelők egy olajmaffia létezéséről beszélnek, amely több millió eurós hasznot vágott zsebre és a tervezett intézkedések sértenék érdekeit – írta az AFP.