Kínzásokért 54,6 millió dolláros kártérítés kifizetésére ítélt egy floridai bíróság két nyugalmazott, s a félszigeten élő salvadori tábornokot, akiket ugyancsak az Egyesült Államokban élő, megalázott honfitársaik fogtak perbe.

A floridai szövetségi bíróság úgy találta a több hétig tartó meghallgatások után, hogy a salvadori tábornokok – Carlos Vides Casanova, a nemzeti gárda nyugalmazott főparancsnoka és José Guillermo García volt védelmi miniszter – nem tettek semmit annak érdekében, hogy megakadályozzák az alárendeltjeik által elkövetett bűncselekményeket, a három felperes megkínzását a nyolcvanas években El Salvadorban.

A 64, illetve 68 éves, tábornoki nyugdíjukból Floridában élő volt salvadori katonai vezetőket három honfitársuk fogta perbe, s a képviseletüket ingyenesen ellátó ügyvédek az ítélet után azt hangoztatták: a példaértékű bírósági döntés üzenetértékű, hiszen a kínzásokért felelősek immár az Egyesült Államok területén sem bújhatnak el a felelősségre vonás elől. A jogi képviselők szerint jelenleg csaknem félmillió olyan személy él az Egyesült Államok területén, aki hasonló szörnyű bűntettekért visel felelősséget. A salvadori tábornokok ügyvédje szerint védenceik – akik állításuk szerint semmit sem tudtak a kínzásokról – nem lesznek képesek kifizetni a hatalmas kártérítési összeget. Ugyanakkor a bírósági ítélet nyomán, ha nem fizetnek, akár deportálhatják is őket az Egyesült Államokból.

A három pert indító salvadoriból ketten voltak jelen a keddi ítélethirdetésen: Carlos Mauricio és Nery González sírva összeölelkezett a bírósági döntés hallatán. Mauricio középiskolai tanárként került a salvadori katonák kezébe, akik két héten át kínozták, minden ok nélkül. A parasztokat betűvetésre és számolásra tanító Gonzálezt elrabolták és többször megerőszakolták, annak ellenére, hogy nyolcadik hónapos terhes volt. Kisbabáját megszülte ugyan, de kisgyermek nem élte meg a kéthónapos kort. A harmadik felperes, Juan Romagoza sebész volt hazájában, őt szintén elrabolták és megkínozták, egyik karja ínszalagjait elszabdalták, így soha többé nem álhatott a műtőasztalhoz.