Többlettel zárt az APEH

2002.07.26. stop! / Magyar Hírlap

Az ellenőrzésre történő kiválasztás módszerét a jövőben törvényben szabályozzák, melynek előkészítését a pénzügyi tárcával közösen végzik - jelentette be a tegnapi sajtótájékoztatón Király László György, az APEH elnöke. Az első félévben az adóhivatal bevétele elérte a 2524 milliárd forintot, 11,3 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakát.

Király László György a reálgazdasági folyamatokkal, a hatékonyabb adóbeszedéssel magyarázta, hogy az első félévben 256 milliárd forinttal volt több az adó- és járulékbevétel, mint a tavalyi első hat hónapban. Kiemelkedő az általános forgalmi adó 50 milliárd forintos, és a személyi jövedelemadó 61 milliárdos növekménye. A gazdálkodók által befizetett társasági adó 6 milliárddal, a pénzintézeteké pedig 11,5 milliárddal volt több, ez utóbbi 27 százalékos emelkedést mutat. Az ellenőrzés, a szankciók és a behajtás az első fél-évben 144 milliárd forinttal javította az államháztartás pozícióját.

Az eddigi és a második félévben várható bevételnövekedésnek köszönhetően teljesíthető lesz a közelmúltban módosított idei előirányzat - jelentette ki Király László György. A módosított költségvetés az eredetihez képest 90 milliárd forinttal több személyi jövedelemadóval, 75 milliárd forint áfa-, 40 milliárd forint társasági adó- és 70 milliárdos társadalombiztosítási bevételtöbblettel kalkulál.

Nem szűnt meg az adónyomozás - üzeni az elnök azoknak, akik az utóbbi időben nem jelentek meg az idézésen sem. Mint ismert, az MSZP választási programjában szerepelt, hogy az adónyomozók elkerülnek az APEH-től. Úgy tudjuk, erre leghamarabb januárban kerülhet sor, az adónyomozók jövőjéről egy őszi törvénymódosítás dönt. A nyomozók 1505 ügyet zártak le eddig eredményesen, s 22 milliárd forint elkövetési értéket állapítottak meg. Az elnök arról is tájékoztatott, hogy az adóbevallás időszakában másfél millióan kértek tájékoztatást személyesen, telefonon vagy e-mailen. Az internetes adóbevallásokat pedig 1,2 millióan használták. Az állami támogatásokhoz és a bankhitelekhez szükséges adóigazolások, valamint jövedelemigazolások száma 42, illetve 36 százalékkal nőtt az idén.