A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult Tánczos Gábor ügyvédje – írja a Színes Mai Lap. Tánczos 13 év fegyházbüntetést kapott egy körmendi 11 éves kislány brutális meggyilkolásáért.

Tánczos Gábor ügyvédje a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul, miután a Legfelsőbb Bíróság is bűnösnek találta védencét. Somos Zoltán ügyvéd elmondta, hogy az ötvenoldalas iratot várhatóan egy-két éven belül bírálják el.

Idén februárban a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Tánczos Gábor ügyében hozott előző ítéletet, mely bűnösnek mondta ki a férfit egy körmendi 11 éves kislány brutális meggyilkolásában. Tánczost 13 év fegyházra ítélték.

A Tánczos-ügy négy éve alatt nem derült fény arra, hogy mi volt a gyilkos indítéka, és mivel ölték meg a kislányt. Nincs a bűntények szemtanúja, és a lakásban sem maradt nyom az elkövetőtől. Tánczos Gábor, bár először beismerő vallomást tett, ezt visszavonta, mondván, hogy a rendőrök kényszerítették ki belőle. Azóta végig tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Somos a Színes Mai Lapnak elmondta, hogy a Legfelsőbb Bíróság olyan törvénysértéseket követett el, amelyek megalapozták a beadványukat. Kifogásolta, hogy csak a vád független szakértőjét hallgatták meg, s nem engedték a vádlottnak, hogy vallomást tegyen.